Szepesi Attila: Picasso

2022. november 20., 12:33 , 1134. szám

Frédi bácsi anyám könyvtári kollégája volt

és titkos széptevője.

Amikor megtudta, hogy festek meg rajzolok,

végignézte mappám nonfiguratív krikszkrakszait.

Dünnyögött, tanulnom kéne,

majd elmesélte, hogyan találkozott Bécsben Richard Strauss-szal,

ismerte továbbá a muzsikus Olivier Messiaent, Párizsban pedig

felkereste Picassót, hogy átadja neki Czóbel Béla üdvözletét.

A festő némán hallgatta és mappájába rajzolt közben,

aztán a papírt szemétbe hajította.

Ne dobja ki, adja nekem azt a lapot, szólalt meg egyszer Frédi bácsi,

Picasso feléje nyújtotta a tusrajzot és csak ennyit mondott: tízezer frank.

Nincs nekem annyi pénzem, nyögte szegény Frédi bá,

mire a festő vállat vont, a lapot összegyűrte és belehajította a szemétkosárba.

 

Egy derűs történet és korrajz a személyesség fénytörésében, miközben persze szabadvers. Teljes leegyszerűsítésében így lehet összefoglalni Szepesi Attila kitűnő visszaemlékezését, melynek fő mondanivalója azt is jól példázza, hogy objektivitás egyáltalán nincs.

Csak személyesség van. Még az egyébként objektivitására büszke tudomány bizonyos területeit is alapjaiban meghatározza a személy meggyőződése, hát még a művészetet. Hát aztán a művészet értékvilágát. Különösen a képzőművészet alakulásának azon irányát, mely a 20. században valami egészen elképesztő újdonságban öltött formát, lett egyre elfogadottabb, és avantgárd lett a neve.

Az avantgárd – talán nem is koronázatlan – királya pedig ki lenne más, ha nem a spanyol Pablo Picasso, a Szepesi Attila-vers egyik főalakja. Mert Frédi bácsi sem mellékszereplő, hiszen tőle tudjuk meg, hogy Picasso milyen nagyra tartotta egyes skicceit (hogy ne mondjunk firkálmányt, hiszen az szentségtörés lenne).

Hát igen, nagyon nehéz ügy: mert nem lehet akármelyik „nonfiguratív krikszkrakszot” „tízezer frankokért” eladni. Ahhoz a készítője nevét előbb el kell fogadtatni a „műértő közönséggel”. De ha ez sikerült, akkor az emberfia már igazi „Picasso”. És csak úgy dőlnek hozzá a „tízezer frankok”, persze nem a Frédi bácsik bugyellárisaiból...

Penckófer János