Hetedik alkalommal rendezték meg a Márton-napot Sárosorosziban

Olvasói levél

2022. november 21., 16:26 , 1135. szám

A Búbos Kemence civil szervezet hetedik alkalommal rendezte meg a már hagyománnyá vált Márton-napi ünnepséget november 19-én. A rendezvény helyszíne a sárosoroszi Szent Anna római katolikus plébánia volt.

A hagyományőrző, színvonalas rendezvény kora délután kezdődött. Ráhangolódásképpen kézműves-foglalkozásra várták a kicsiket és a nagyokat egyaránt, ahol minden gyerek fakarikák megfestésével elkészíthette saját karácsonyfadíszét. A festészeti technikákba Trill Katalin avatta be az érdeklődőket.

Az ünnepséget Hiába Krisztina, a szervezet tagja nyitotta meg, aki köszöntésében felelevenítette a Szent Márton ünnepéhez kapcsolódó népszokásokat, hagyományokat. Elmondta, hogy a sárorosziak is számos hasonló legendával büszkélkedhetnek, ugyanis az egyik monda szerint az orosziakat „libásoknak” nevezik. „A helyiek régen a benei hegyre jártak dolgozni napszámba. A két település közötti réteken, mezőkön egymás után haladtak a munkába, a hóna alatt mindenkinek ott lapult a fehér vászonba csomagolt elemózsiája. Ahogy a nap fénye megcsillant a csomagjaikon, messziről úgy tűnt, mintha mindannyian libát vittek volna magukkal. Innen ered az idevalók ragadványneve.”

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Rácz István atya, a sárosoroszi Szent Anna  Római Katolikus Egyházközség plébánosa, aki a köszöntésében Szent Márton életét és a jóságáról szóló legendákat mutatta be.

A megnyitót kulturális-szórakoztató programok követték. Felléptek a Sároroszi Tehetséggondozó Műhely és a Kökörcsin színjátszócsoport tagjai, akik előadásukban Márton-napi néphagyományokat elevenítettek fel, majd népdalokat adtak elő az alkalomhoz illő népviseletben. A többórás, jól előkészített műsort többször is vastapssal köszönte meg a nézősereg, így ismerve el Gáti Georgina és Mihók Erika művelődésszervezők eredményes és színes munkáját.

Ezt követően pedig egy kisebb lakoma vette kezdetét, amelyet a helybeli asszonyok ügyes kezei készítettek el. Megkóstolhattuk a libazsíros kenyeret, a töltött káposztát és a szilvalekváros fánkot.

A VII. Márton-napi ünnepséget a Kokas Banda Népzenei Együttes táncházzal zárta.

A Búbos Kemence civil szervezet ezúton is szeretné megköszönni Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy anyagilag hozzájárultak a rendezvény megvalósításához.

Papp Anita,
a Búbos Kemence civil szervezet tagja, résztvevő