Megvalósultak a foglalkozások a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 15 tehetségpontjában

2022. november 30., 09:09 , 1136. szám

Kárpátalja-szerte 2022. október 29-én indultak el a tehetséggondozó foglalkozások a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett 15 tehetségpontban:

A tehetséggondozó program foglalkozásai négyszer 60 percben valósultak meg az alábbi korosztályi bontásban: 3. és 4. osztály, 5‒6.osztály, 7‒9. osztály, 10‒11.osztály.

A foglalkozásokhoz szükséges tananyagot és tematikát a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács által kijelölt tantárgyfelelősök készítették elő, így minden tehetségpontban az esélyegyenlőség jegyében egységes tananyag alapján zajlott az oktatás.

A programra 2022. október 5-től 2022. október 24-ig online formában lehetett jelentkezni. Ez idő alatt összesen 1 300 tanuló nyújtotta be jelentkezését az alábbi tehetségpontonkénti eloszlásban.

A 15 tehetségpontban összesen 1 334 órát tartottak meg a hétvégék folyamán az alábbiak szerint:

Hétvégenként az alábbiak szerint alakult a résztvevők aránya:

A tehetségpontokban részt vevő gyerekek étkeztetését, utaztatását és a teljes program megvalósulása során felmerülő költségeket Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta, amelyet ezúton is nagyon szépen köszönünk!

Váradi Natália

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, igazgató