Fellobbant a remény lángja Beregszász adventi koszorúján

2022. december 5., 11:55 , 1137. szám

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszász város vezetőségével, a történelmi egyházakkal hagyományt teremtett azzal, hogy az adventi időszakban vasárnaponként meleg teával, ünnepi énekekkel, fellépőkkel várja az érdeklődőket a város főterén, hogy együtt gyújtsák meg a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyáit. November 4-én, advent második vasárnapján lángra lobbant az adventi koszorú második ‒ reményt szimbolizáló ‒ gyertyája is. Az ünnepséget a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és Beregszász Önkormányzata közösen tartotta.

A jelenlegi áramkimaradások okán az ünnepséget díszkivilágítás és bárminemű hangosítás nélkül rendezték meg, ám ez mégsem vett el az alkalom hangulatából, melyre sokan összegyűltek.

„Ha sötétben is vagyunk, az ünnep hangulatában, melegségében és boldogságában ugyanazt jelenti” – hangsúlyozta Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere, aki Istentől megáldott, boldog második adventi vasárnapot kívánt a város lakóinak.

Az adventi időszakban Isten útját kell, hogy keressük. Advent második vasárnapján pedig ma egy dologban reménykedik minden kárpátaljai keresztény, ez pedig a béke, emelte ki Molnár János püspöki helynök.

„Szoktuk mondani, hogy a remény hal meg utoljára, ami minden kétséget kizáróan így van, hiszen a remény egy olyan isteni erény, ami a megpróbáltatások, a nehézségek ellenére is élteti az embert” – fogalmazott Molnár János atya, hozzátéve: „Ma a mi reményünk abban rejlik, hogy Isten segítségével megvalósulhat az óhajtott béke.”

Az adventi koszorú második, reményt szimbolizáló gyertyáját Babják Zoltán és Molnár János közösen gyújtották be.

A mostani alkalom során a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola és a Római Katolikus Plébánia kórusa tette még meghittebbé az eseményt.

TV21 Ungvár/K. K.