MCC: Január végéig lehet jelentkezni a középiskolásoknak szóló programra
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet a közösségi programok, a hasznos tananyagok és a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok számára.
Az MCC azt közölte az MTI-vel, hogy a Középiskolás Program (KP) az iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, továbbá e-learning kurzusokkal várja a magyarországi, valamint külhoni magyar középiskolások jelentkezését január 31-ig.
A program – amely már tizenöt magyarországi városban érhető el – Kárpát-medence-szerte kínál társadalomtudományos tehetséggondozó képzést a középiskolás korosztály legtehetségesebb diákjai számára.
A 2013 óta Erdélyben, 2022-től Kárpátalján is megtalálható képzéseken ezernél több határon túli magyar tanuló vesz részt, de Felvidékről és Vajdaságból is jelentkezhetnek középiskolások a programba – tették hozzá.
Készségfejlesztő alkalmak közé tartoznak az úgynevezett KP Szombatok, a klubdélutánok, valamint a program legaktívabb diákjainak további exkluzív lehetőségeket biztosítanak, így például nyelvi kurzusokat, nemzetközi utakat, KPrémium alkalmakat (tematikus napokat) és táborokat.
A programba felvételt nyert tanulók mindezek mellett érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, a nemzetközi kapcsolatok, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is – sorolták.
A Középiskolás Program azoknak a magyar diákoknak szól, akik az iskolai oktatás keretein túl szeretnének művelődni és tanulni, valamint az érettségi és egyetemre való felkészülés során a lehető legtöbbet szeretnék kihozni magukból – fogalmazott Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a közlemény szerint.
Az érdeklődők a jelentkezés pontos menetéről és a programról az intézmény honlapján tájékozódhatnak, kérdéseiket pedig a kp@mcc.hu e-mail-címre küldhetik el.
(MTI/Kárpátalja)