52 Herszon megyei gyermek 10 napot tölthet el Magyarországon

2022. december 8., 13:16 , 1138. szám

Az orosz megszállás alól nemrégiben felszabadított Herszon megyei gyermekek és kísérőik indultak el december 7-én reggel Ungvárról Magyarországra. Az úti cél a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi tábora. A háború által leginkább sújtott régióból érkezett 52 fős csoport 10 napos üdültetését Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatással (KMKK) közösen szervezte.

Viktor Mikita, a KMKK vezetője elmondta, Magyarország segített abban, hogy a herszoni gyerekek odautazhassanak üdülni. Mint ismeretes, Kárpátaljának van egy – úgynevezett – 65. kistérsége, mert megyei szinten támogatják a Tyjahivszkai kistérséget Herszon megyében. A 34 gyermek és 18 felnőtt ebből a kistérségből érkezett. Magyarországon érdekes programok várják őket, és szükség esetén pszichológusi segítséget is kaphatnak.

Albertné Simon Edina ungvári magyar konzul elmondta, fontos, hogy a megpróbáltatásokat átélt gyermekeknek pozitív élményekben legyen részük. A gyerekek a kísérőkkel együtt a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborába mennek, ahol a különböző foglalkozások mellett túrázásokon, városnézéseken, kirándulásokon vesznek részt. „Mi azt gondoljuk, fontos ebben a nehéz időben az, hogy ez a csoport eljusson Magyarországra, hiszen Herszonból érkeztek, egy olyan régióból, amelyet az egyik legjobban sújtott a háború. Ezek a gyerekek sokszor napokig ki sem tudták tenni a lábukat az óvóhelyről, ami mentálisan és fizikailag is nagyon megviselte őket. Szintén fontos, hogy a karácsonyi készülődésben, az adventi ünnepekre hangolódva ők is tudjanak kimozdulni, és nagyon reméljük, hogy pozitív képpel, nagyon jó hangulatban fognak visszatérni, és jó emlékeket hoznak Magyarországról” – fűzte hozzá a konzul.

Az egyik részt vevő fiatal, Szofija arról beszélt, hogy a háborús események nagy hatással vannak az ember lelki világára, így amikor lehetőség adódik elutazni szép helyekre, és pozitív élményeket szerezni, az nagyon fontos dolog, különösen az ünnepek előtt.

A gyerekek is izgatottan várták az utazást. A szervezők gazdag programot készítettek a gyermekek számára, a kirándulásokon kívül érdekes foglalkozásokat is szerveztek számukra. Viktor Mikita kormányzó elmondta, a gyerekek külföldre utaztatásához a szülői engedélyek beszerzése ma nem egyszerű dolog. A megyei adminisztráció a továbbiakban is mindent megtesz, hogy újabb gyermekcsoportok utazhassanak Magyarországra.

 (TV21 Ungvár/Dankai Péter)