1 200 cipősdobozban érkeztek adományok a kárpátaljai református gyermekek számára

2022. december 13., 13:15 , 1138. szám

A Magyar Református Szeretetszolgálat december 12-én újabb adományokkal érkezett Kárpátaljára, hogy szebbé tegye a rászoruló gyermekek karácsonyát. Ezúttal egy igazi Kárpát-medencei, határokon átívelő összefogásnak lehetett a koordinátora a karitatív szervezet: a felvidéki Pozsonyi Református Egyházmegye gyűjtött össze több mint ezer darab cipősdobozban játékokat, mesekönyveket, édességet nehéz körülmények között élő gyermekek számára. Ennek több mint felét Palágykomorócra juttatta el a Magyar Református Szeretetszolgálat, ahonnan a kárpátaljai gyülekezetekhez juttatják el az adománycsomagokat.

Az ajándékok egy gondosan megpakolt kisbuszban érkeztek meg hétfőn az ungvári járási Palágykomorócra, ahol Kovács Attila, a Palágykomoróci Református Egyházközség lelkipásztora várta az adományt.

György András, a felvidéki Somorjai Református Egyházközség lelkésze és a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársa az átadás előtt elmondta, hogy alapvetően hagyománynak is mondható már ez a mozgalom, de részükről kötelesség inkább.

– A Latorca-menti református gyülekezetek több mint 10 éve – helyben Kovács Attila, a Palágykomoróci Református Egyházközség lelkipásztorának közreműködésével a Pozsonyi Református Megyétől, ami a Szlovákiai Református Egyház legnyugatibb egyházmegyéje – igyekszik a lehető legtöbb gyermek karácsonyát boldogabbá tenni, amennyire lehet, kiegészíteni. Ilyenkor az egyházmegye minden gyülekezete, minden intézménye, továbbá a világi intézmények is gyűjtést szerveznek, bekapcsolódnak a programba. Most Isten kegyelméből az autóval 1 200 csomagot hozhattunk. Hála Istennek maradt még otthon, amiből viszünk máshová is – hangsúlyozta György András.

Miközben a palágykomoróci református templom udvarában lelkes hívek várták a hóesésben az adományt, hogy segítsenek kipakolni, Kovács Attilát, a palágykomoróci és gálocsi református lelkészt a rengeteg cipősdoboznyi ajándék további sorsáról kérdeztük.

– Az Ungi Egyházmegye és különösképpen a Latorcától északra, illetve az Ungtól délre eső református egyházközségek hittanosai kapják majd az ajándékokat az elmúlt években meghatározott rend szerint. Ez nem első alkalom, ez már több mint egy évtizede működő rendszer. A református gyülekezetek hittanos csoportjainak különböző korú – óvodás, kisiskolás és általános iskolás – tagjait ajándékozzuk meg ezekkel a dobozokkal. Még időben vagyunk, karácsonyig még van 2 hetünk, így addig a hittanoktatóinkon keresztül eljut minden gyermekhez. Volt olyan esztendő, hogy nem sokkal szenteste előtt érkezett meg az adomány, és akkor is mindenkihez eljuttattuk.

György András úgyszintén elmondta, hogy szoros együttműködésben állnak a magyarországi szeretetszolgálattal.

– Általában a Magyar Református Szeretetszolgálathoz beérkező erdélyi kéréseknek is közös gyűjtésből szoktunk eleget tenni. Úgyhogy, ha Isten megengedi, idén Erdélybe is jut.

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az adventi időszakban nem először szállít adományokat és ajándékokat Kárpátaljára: december elején ezer darab tartósélelmiszer-csomaggal támogatták az egyházi fenntartású intézmények dolgozóit, az elmúlt héten pedig 109 óvodás kaphatott névre szóló ajándékot Veszprém megyei családoktól. A mostani, cipősdobozba csomagolt Nyilas Misi-pakkok átadásával párhuzamosan országos adománygyűjtést is hirdetett az MRSZ, mely részeként gyertyákkal, elemlámpákkal és templomok megvilágítására is használható akkumulátoros lámpákkal segítenék a kárpátaljai testvéreket. A szervezet munkatársai a tervek szerint a Betlehemi csillag elnevezésű adománygyűjtés részeként beérkező világítótesteket is még karácsony előtt eljuttatják a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez.

Rehó Viktória