„Ne félj, csak higgy!” – Karácsonyi ünnepség a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében

2022. december 18., 16:05 , 1139. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén immár kilencedik alkalommal szervezte meg karácsonyi ünnepségét a tagcsaládjai számára, amely idén a „Ne félj, csak higgy!” címet kapta. A vidám karácsonyi hangulat mellett minden család értékes ajándékokkal gazdagodhatott az ünnepségen. A programnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma adott otthont december 17-én.

Karácsony közeledtével minden embert átjár az ünnepi hangulat, a várakozás és a készülődés tölti ki a mindennapokat. Várakozunk és készülünk a Megváltó eljövetelére. És amíg a felnőttek idejük nagy részében az ünnepi előkészületekkel foglalkoznak, addig a gyermekek türelmetlenül várják az ajándékozást, a szentestét és a kis Jézus eljövetelét, a karácsony meghitt érzését. Ennek jegyében szervezte meg karácsonyi ünnepségét a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete ezen a hétvégén, ahol mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek igazi karácsonyi hangulatot tudtak varázsolni.

A karácsonyi ünnepség egy várva várt program a KMNE tagcsaládjai körében, ilyenkor minden tagcsalád összegyűl, és közösen ünneplik a közelgő karácsonyt.

A szervezők a regisztrációt követően kézműves-foglalkozásra várták nagy szeretettel a gyerekeket és szüleiket egyaránt.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Demkó Ferenc, a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház püspöki helynöke, valamint Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora.

„A pásztorok egy jelet, egy csillagot követtek, hogy láthassák a megszületett Jézust; ez az út, a várakozás maga az advent” – emelte kis Taracközi Ferenc, valamint hozzátette: „Benneteket, kedves szülők, csillagok sokasága vesz körül, azzal a gyermeki hittel, amit mi, felnőttek nagyon sokszor elfeledünk; éppen ezért, ahogy a pásztorokat vezette a csillag, úgy kell, hogy vezessenek bennünket is ezek a csillogó szemek, hogy találkozhasson az isteni szeretet az ember életével.”

Dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár az ünnepség megnyitóján úgy fogalmazott: „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Nehéz ilyen körülmények között örömteli ünnepről, karácsonyi csodáról beszélni, amikor mindenki saját bőrén érzi a háború borzalmait. Ugyanakkor a karácsony pont arról szól, hogy ha csak egy kis időre is, amíg összegyűl a család a fa körül, elfelejtsük a mindennapok nehézségeit, és arra a rövid időre eltöltse szívünket a szeretet és a békesség melege – mondta.

Beszédében köszönetét fejezte ki a szülők kitartásáért, hiszen most még nagyobb kihívás a gyermeknevelés, de szilárd elköteleződésüknek hála van magyar jelen és remény a magyar jövőre Kárpátalján.

„Ez a karácsony más lesz idén, mint amilyenhez eddig szoktunk, de mégsem szabad elcsüggednünk, ki kell tartanunk, ahogy eddig is mindig tettük. Most van szükség igazán összetartásra. Lehet, hogy idén nem kerül annyi ajándék a fa alá, de kívánom, hogy szeretet és béke töltse meg a szobákat, hiszen erről szól a karácsony: örömet szerezni azoknak, akiket a legjobban szeretünk” – ezekkel a gondolatokkal kívánt dr. Szilágyi Péter a KMNE minden tagcsaládjának áldott karácsonyt, szeretetteljes, meghitt ünnepeket.

„Nagy örömmel jöttem ismét Kárpátaljára, és úgy érzem, egyre jobban kötődöm a kárpátaljai magyarokhoz, sőt úgy érzem, hogy ti segítettetek abban, szinte ezer szállal, hogy egymáshoz kötődjünk” – fogalmazott köszöntőbeszédében Kardosné Gyurkó Katalin, aki szintén meghitt várakozást és áldott ünnepeket kívánt minden nagycsaládos és minden kárpátaljai magyar számára.

„Amiben tudunk, abban igyekszünk segíteni, és a szeretetünket igyekszünk átadni minden Kárpátalján élő magyarnak. Úgy is, mint nagycsaládosok, úgy is, mint magyarok igyekszünk valósággá tenni azt, hogy igazából egy vérből valók vagyunk, és ennek az a valósága, hogy felelősek vagyunk egymásért” – zárta biztató szavait a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.

„Isten örömet akart szerezni, mikor egyszülött fiát küldte, örömet akarnak szerezni nektek az ajándékozók, akiktől most ezt a sok szép ajándékot kapjátok; fogadjátok hát nagy szeretettel és örüljetek neki” – hangsúlyozta Demkó Ferenc.

Az eseményt a várva várt ajándékosztás zárta, ahol minden család, a szülők és a gyermekek egyaránt értékes ajándékokkal gazdagodtak. Idén a Katolikus Karitász által felajánlott cipősdobozok okoztak hatalmas örömet a gyermekek számára.

Azokat pedig, akik átvették ajándékaikat, egy finom ebédre várták nagy szeretettel a szervezők a beregszászi római katolikus templom udvarán megszervezett adventi vásáron.

Kopinczu Krisztián