Danyilov szerint Oroszország a „koreai változatot” akarja rákényszeríteni Ukrajnára

2023. január 9., 11:52 , 1141. szám

Az Oroszországi Föderáció azt a forgatókönyvet akarja rákényszeríteni Ukrajnára, mely szerint a „koreai változathoz” hasonlóan rögzítve a jelenlegi állapotot befagyasztja az ország elleni teljes körű katonai agresszióját, ami az állam megosztását jelentené – közölte Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára az országos hírtelevíziók közös műsorfolyamában, amelyet az RBK–Ukrajina idéz.

Mint rámutatott, Ukrajnának most a „koreai változatot” kínálják fel, az úgynevezett „38. szélességi fokot”, amely mentén annak idején Dél- és Észak-Korea felosztása megtörtént.

„Itt ilyen ukránok vannak, ott pedig nem ilyen ukránok. Az oroszok most bármit ki fognak találni. Biztosan tudom, hogy az egyik lehetőség, amit kínálhatnak nekünk, az a »38. szélességi fok«” – fogalmazott Danyilov.

Ezzel összefüggésben az RNBO titkára elmondta, hogy a közelmúltban beszélt Korea képviselőivel, és „szerintük akkor nagy hiba volt engedményeket tenni, megegyezni abban, ami a megtartás érdekében szükséges. [...] Ma pedig problémák vannak”.

Danyilov jelezte, hogy most Dmitrij Kozak, az Oroszországi Föderáció elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője találkozókon vesz részt korábbi európai politikussokkal, és rajtuk keresztül „azt az üzenetet közvetíti, hogy készek sok engedményt tenni a status quo rögzítése érdekében, ahogyan jelenleg van, és valamiféle fegyverszünetre kényszeríteni bennünket”.

Az RBK–Ukrajina emlékeztet, korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök ismét szóba hozta az Ukrajnával folytatandó tárgyalásokat, úgymond a Kreml készen áll a párbeszédre. Nem mulasztotta el azonban, hogy emlékeztessen az orosz fél feltételeire.

Az ukrán Elnöki Hivatal részéről ugyanakkor jelezték, hogy Putyin a tárgyalások leple alatt felajánlja a világnak, hogy ismerje el országának jogát idegen területek elfoglalására és tömeggyilkosságok elkövetésére.

(hk/rbc.ua)