A TV21 Ungvár munkatársai segítették célba juttatni a Béres Egészségtár segélyszállítmányát Kárpátalján

2023. január 16., 13:18 , 1142. szám

A téli időszakban az egészség megőrzése szempontjából fontos vitaminokból és higiéniai cikkekből álló magyarországi segélyszállítmányt adott át Szepesi Károly magyar konzul és Kovács Géza, a TV21 Ungvár főszerkesztője Ungváron a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Egészségügyi Osztályának. A televíziós munkatársak ez alkalommal nemcsak forgattak, hanem aktívan részt vettek a szállítmány célba juttatásában is. Az adomány összértéke mintegy 2 millió forint.

Szepesi Károly elmondta, hogy Magyarország már a háború kitörésétől kezdve humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, és ennek keretein belül adták át a Béres Egészségtár által felajánlott adományt. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa rendszeresen segít a humanitárius segélyek célba juttatásának a megszervezésében, és ebben a folyamatban a TV21 Ungvár munkatársai is részt vesznek. Remélhetőleg ez egy gyümölcsöző folyamat lesz a későbbiekben is.

Kovács Géza hangsúlyozta: nagyon sok segélyszállítmány érkezik a szomszédos országokból Kárpátaljára a háború kezdete óta, rengeteg adományt szállítottak Magyarországról. „Ezeket nemcsak lefilmezzük, hanem nyomon is követjük, hogy hová kerülnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy hol és mire van szükség. A magyarországi nézőink, akik segíteni szeretnének, sokszor teszik fel a kérdést, hogy hová mit érdemes vinni. Mi ezzel tisztában vagyunk, és segítünk, ahogy tettük ezt a jelenlegi segélyszállítmány összeállításában és eljuttatásában is” – fogalmazott a TV21 Ungvár főszerkesztője.

„Ezt a Magyarország által felajánlott szállítmányt átadjuk a speciális ellátóbázisunknak” – mondta Anatolij Psenyicsnij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Egészségügyi Osztályának vezetője, aki átvette az adományt. „Innen osztják majd szét a megye egészségügyi intézményeibe, amelyekből 79 tartozik hozzánk. Ezeknek a készítményeknek főképpen az elsődleges segítségnyújtást végző orvosok fogják a hasznukat venni – főleg azokon a helyeken, ahol sok belső-ukrajnai menekült tartózkodik, hiszen ezeket a tablettákat a betegségek megelőzésére, az immunrendszer megerősítésére használjuk. A kapott komplex multivitaminok és C-vitaminok is ezt a célt szolgálják. A téli időszakban különösképpen javallott a szedésük, főleg ilyen időjárási viszonyok között” – tette hozzá a szakember.

TV21 Ungvár/D. P.