Dzsaparova: Oroszország már elveszítette a háborút

2023. január 18., 15:37 , 1142. szám

Emine Dzsaparova, Ukrajna külügyminiszterének első helyettese az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) európai idő szerint múlt szombati, Ukrajnának szentelt ülésén felszólította az államokat, hogy támogassák a békeképletet, a Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett békés rendezési tervet.

A korrespondent.net beszámolója szerint az ukrán miniszterhelyettes egyben sajnálatának adott hangot amiatt, hogy „a gonosz küldötte – Vaszilij Nebenzja, az Oroszországi Föderáció képviselője – még mindig az ENSZ BT állandó tagjának székében tartózkodik”. (Mint ismeretes, december végén Ukrajna Külügyminisztériuma jelezte, Ukrajna Kormánya kezdeményezte az Oroszországi Föderáció kizárását az ENSZ Biztonsági Tanácsából és általában az ENSZ-ből.)

Még több szankciót!

Dzsaparova hangsúlyozta, hogy tovább kell fokozni az Oroszországra nehezedő nyomást, hogy megsemmisítsék katonai gépezetét.

Az agresszor állam máris érzi a szankciók hatását: a megszállók hadserege már fogytán van a modern fegyvereknek és a lőszereknek – jegyezte meg.

„És bár még nem győztünk, Oroszország már veszített” – hangsúlyozta.

Az Oroszországi Föderáció végső vereségéhez és a demokrácia győzelméhez a szankciók megerősítésére van szükség az Oroszország számára kiemelt gazdasági jelentőséggel bíró ágazatokban – tette hozzá. Többek között a teljes olaj- és gázembargóról, valamint az orosz bankoknak a globális pénzügyi rendszerről való leválasztásáról van szó.

Azt sem lehet megengedni, hogy azok, akik segítik Oroszországot a háborús bűnök elkövetésében, elkerüljék a felelősséget – jegyezte meg Dzsaparova hozzátéve, hogy ez Fehéroroszországra és Iránra vonatkozik.

Az ukrán miniszterhelyettes ismét felszólította az ENSZ titkárságát, hogy küldjön szakértőket a pilóta nélküli repülő szerkezetek szállításának kivizsgálására.

A legfrissebb becslések szerint az Ukrajna polgári és kritikus infrastruktúrájában okozott károk teljes összege meghaladja a 127 milliárd dollárt – tette hozzá Dzsaparova.

Oroszország kész tárgyalni, de…

Vaszilij Nebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete viszont kijelentette, Moszkva készen áll arra, hogy akár tárgyalások útján, akár katonai eszközökkel érje el céljait.

„Ha ezt az eredményt el lehet érni tárgyalások segítségével, akkor készen állunk egy ilyen forgatókönyvre. Ha azonban nem, akkor minden kijelölt feladat katonai eszközökkel lesz végrehajtva” – fejtette ki Nebenzja, aki elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét.

Az ülésen Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete jelezte, Irán és Észak-Korea nem mondtak le arról, hogy fegyvereket szállítsanak az Oroszországi Föderációnak az ENSZ BT tilalma ellenére.

Hangsúlyozta, Ukrajnában ma emberek szenvednek és halnak meg, mert Irán támogatja Oroszországot.

„Úgy gondoljuk, hogy Irán most fontolgatja annak lehetőségét, hogy több száz ballisztikus rakétát adjon el Oroszországnak” – mondta a nagykövet.

Felszólította Teheránt, hogy változtasson irányvonalán és ne tegye meg ezeket a lépéseket.

Ezenkívül Thomas-Greenfield rámutatott, Észak-Korea nyilvánosan kijelenti, hogy nem nyújt támogatást Oroszországnak, ugyanakkor azonban fegyvereket adott át a PMK Wagnernek (az ukrajnai harcokban részt vevő orosz katonai magánvállalatnak – a szerk.), ami az ENSZ BT egy másik határozatának közvetlen megsértését jelenti.

Az infrastruktúra elleni támadások súlyosbítják a válságot

Ukrajna lakossága szinte végig az óvóhelyeken és pincékben töltötte a téli ünnepeket, menedéket keresve az orosz lövedékek elől. Az ágyúzás még az ortodox karácsonykor is folytatódott, amikor Moszkva egyoldalú tűzszünetet hirdetett – jelentette ki az ENSZ BT ülésén Rosemary DiCarlo, az ENSZ-főtitkár helyettese, akit az Amerika Hangja idéz.

„Gyakorlatilag egész Ukrajna a légiriadók hangjára ünnepelte az újévet” – idézi DiCarlót az ENSZ hírportálja.

Különösen heves harcok bontakoztak ki Bahmut és Szoledar térségében, ahol az ágyúzások és az utcai összecsapások fokozottan veszélyeztetik a civileket. DiCarlo szerint december eleje óta egyedül Bahmutban 22 civil vesztette életét, és további 72 megsebesült.

A megerősített ENSZ-adatok szerint a teljes körű invázió kezdete óta 18 096 ukrán civilt ért sérülés, közülük 6 952 meghalt és 11 144 megsebesült. A valós számok sokkal magasabbak lehetnek – jelezte DiCarlo.

Az orosz invázió miatt 7,9 millió ukrán volt kénytelen a szomszédos európai országokba költözni. További 5,91 millió ember vált belső menekültté.

Súlyosbítják a helyzetet a polgári infrastruktúra elleni rendszeres támadások, egyre többen kényszerülnek otthonuk elhagyására.

A január 4-i adatok szerint 745 támadást hajtottak végre Ukrajnában egészségügyi intézmények ellen, ami a legmagasabb szám a világon. Donyeck, Zaporizzsja, Mikolajiv és Harkiv megyékben az összes egészségügyi intézmény közel 50 százaléka részben vagy teljesen működésképtelen.

DiCarlo ugyanakkor megjegyezte, hogy az ENSZ üdvözli a hadifogolycserére vonatkozó kapcsolatfelvételeket a felek között.

„Bátorítólag hatott ránk az orosz és ukrán ombudsmanok január 11-i törökországi találkozója is ugyanebben a témában” – tette hozzá DiCarlo az ENSZ hírportálja szerint.

(szcs/korrespondent.net/golosameriki.com)