Sikeresen zárult az V. Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző második képzési hétvégéje

2023. január 18., 13:52 , 1143. szám

Vitatréning, politikai kommunikáció és vezetői ismeretek – egyebek mellett ezekben a témákban hallgathattak előadásokat a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző résztvevői a január 13–15-én megrendezett 2. képzési hétvégén Debrecenben.

A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző elsősorban azoknak a fiataloknak szól, akik felelősséget éreznek a kárpátaljai magyarságért, és véleményformálókként, döntéshozókként kedvező irányba szeretnék terelni az Ukrajnában élő magyar közösségek sorsát.

A szervezők feltett célja, hogy a képzések során a fiatalokból olyan holisztikus szemléletű, számos területet ismerő és magába foglaló vezetőket képezzenek ki, akik egyben az érzelmi intelligenciával, az empátiával is hozzá tudjanak járulni a cégek és alapítványok sikeréhez.

A mostani képzés egyik meghívott vendége Hal Melinda, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója volt, aki Vezetői önismeret és irányítás témakörben tartott előadást.

„Véleményem szerint a jelenlegi helyzetben kifejezetten fontos stratégiai lépés, hogy a lelki erőforrásokra helyezzük át a hangsúlyt, minden egyéb nehézség ellenére. Mindemellett természetesen szó esett a vezetői döntéshozatal fontosságáról is” – emelte ki az előadó.

A hétvégi képzésen sor került különböző közéleti protokollal kapcsolatos képzésekre, vitatréningekre, geopolitikai aspektusok áttekintésére, valamint önismereti képzésekre. Ezek mellett a szervezők számos problémamegoldó készséget fejlesztő programmal készültek a fiataloknak. Ezeken túl számos élményalapú közösségépítő programon is ismerkedhettek egymással a diákok. A képzés résztvevői mindezek mellett megismerkedhettek Debrecen nevezetességeivel.

 „Azért tartottam fontosnak, hogy jelentkezzek az MCC képzésére, mert szeretem azokat a lehetőségeket, ahol fejleszthetem önmagam, illetve tudást szerezhetek. Mindezek mellett szerettem volna olyan közösségben lenni, ahol mindannyian egy értékrendet vallunk” – fogalmazott a képzéssel kapcsolatban Dobán Vivien, a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző egyik résztvevője.

„Továbbra is az a fontos számunkra, hogy a kárpátaljai magyar fiatalok közösségét minél inkább megerősítsük, és összekovácsoljuk őket. Azon belül, hogy összekovácsoljuk őket, igyekszünk nekik szélesebb körben átadni sokrétű tudást” – hangsúlyozta Kosztrihán Dávid, az MCC posztgraduális programjainak vezetője.

A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző V. évfolyamának résztvevői négy képzési hétvégén vesznek részt, amelyből a debreceni volt a második. A jelenlegi turnusban 15 diák fejlesztheti tovább képességeit. A harmadik alkalmat Brüsszelben rendezik meg március 6–8-án.

A Mathias Corvinus Collegium a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), a KMKSZ Ifjúsági Szervezetével (KMKSZ ISZ) és Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel közösen szervezte.

TV21 Ungvár/K. K.