A háború kirobbanása óta 220 000 ukrajnai rászorulónak segített a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

2023. január 19., 16:09

220 000 ukrajnai rászorulónak segített a háború kirobbanása óta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet – mondta el a TV21 Ungvár stábjának Lehel László elnök-igazgató. Nyugaton Kárpátalja és Lemberg (Lviv), keleten Harkiv és környéke, délen Zaporizzsja és Herszon, Közép-Ukrajnában pedig a főváros és Kijev megye volt eddig a fő tevékenységi területük. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által nyújtott segítség volumenét jól jelzi, hogy 4,5 millió dollár értékű készpénztámogatást is kiutaltak a háború miatt szenvedő és hátrányos helyzetbe került rászoruló ukránoknak országszerte. Emellett további 3 000 személy részesült pszichoszociális támogatásban a segélyszervezetnek köszönhetően.  

Lehel László elmondta, hogy először Kárpátalján segítettek, ami 250 olyan intézmény beazonosításával kezdődött, ahol belső-ukrajnai menekülteket helyeztek el. Ezt követően megkezdték ezekbe az intézményekbe az élelmiszerek, higiéniai eszközök szállítását. Emellett sok esetben segítettek az infrastruktúra és helyiségek kiépítésében is, vagyis ahol nem voltak megfelelőek a mosdók, a különböző vizesblokkok, valamint ahonnan hiányoztak az életfeltételekhez szükséges műszaki cikkek – mosógépek, hűtőszekrények –, ezeket mind napokon belül pótolni tudták.  

„Nagyon gyorsan kiépítettünk két másik központot is Lembergben és Kijevben. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy oda magyar munkatársakat telepítettünk ki Magyarországról, illetve ukrán munkatársakat is felvettünk munkára. Majd elkezdtünk a déli, délkeleti és keleti zónákban dolgozni: Harkivban, Dnyipróban, Zaporizzsjában, Odesszában is. Több helyen vagyunk jelen, kiépítettük ennek is a rendszerét. Emellett elkezdtük a Bucsai kistérségben lévő orvosi rendelő és kormányablak összevont épületének a megépítését, már a falazásnál tartunk. Ez nagy volumenű munka, melyet a jövőben is folytatni fogunk, megújult erővel” – magyarázta a segélyszervezet elnöke.

A menekültek anyagi támogatása úgy történik, hogy a helyi hatóságokkal szorosan együttműködve beazonosítják azokat a közösségeket, ahol nagy szükség van erre. Ilyenkor a rászorulók egy hitelkártyát kapnak, és erre a kártyára utalják a pénzösszeget. Az összeg mértéke 100–200 euró között változik. A kártyák tekintetében korlátozzák a felhasználását, vagyis ha csak élelmiszerre és higiéniai cikkekre tudják beváltani, akkor ők arra váltják be a kapott összeget. „Ennek az érdekessége és különlegessége az, hogy kicsit nagyobb emberi szabadságot ad, mert nem mi döntjük el, hogy ők mit vásároljanak, hanem maguk dönthetik el ezen keretek között, mire van szükségük. Ez több millió dolláros értéket jelent, aminek a kiosztása már megtörtént a részünkről” – fejtette ki Lehel László.

Miután az orosz hadsereg ősszel súlyos csapásokat mért az ukrán energetikai rendszerre, és országszerte állandósultak a napi többórás áramszünetek, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet azonnal segített ezen a területen is. Eddig 100 nagy teljesítményű áramfejlesztő generátort osztottak szét célirányosan. Lehel László kiemelte: a háború 11 hónapja alatt eddig 130 humanitárius segélyt szállító kamiont küldtek Ukrajnába.

TV21 Ungvár/Dankai Péter