Könyvbemutatóval egybekötött találkozót szervezett a KMNE

2023. január 20., 13:15 , 1143. szám

Idén első alkalommal tartotta meg a helyi összekötők találkozóját a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) január 19-én a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. Az eseményen bemutatták az egyesület megalakulásának tizedik évfordulójára készített Több mint nagycsalád! című kiadványt is.

Az alkalom elején a történelmi egyházak képviselői – Molnár János római katolikus püspöki helynök, Taracközi Ferenc református lelkipásztor, valamint Marosi István görögkatolikus parochus – Isten áldását kérték a jelenlévőkre és a KMNE munkájára.

Köszöntőt mondott Sarkadi Gábor Ferenc beregszászi magyar konzul, aki a magyar kormány további támogatásáról biztosította a helyi magyar nagycsaládokat tömörítő szervezetet. „Magyarország Kormánya továbbra is elkötelezett a kárpátaljai magyarság szülőföldjén való megmaradásában, anyanyelvének megőrzésében, kultúrájának ápolásában” – emelte ki a diplomata.

Ezt követően Tarpai József, az egyesület elnöke beszámolt az elmúlt negyedév történéseiről, melyek közül kiemelte a KMNE tizedik évfordulóját, a szervezet csatlakozását a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez, valamint Novák Katalin magyarországi köztársasági elnök kárpátaljai látogatását.

Tarpai József elmondta, hogy a tagcsaládok száma az elmúlt évtizedben mindvégig emelkedett, mára összesen közel ezer kárpátaljai magyar nagycsaládos csatlakozott a szervezethez. „Hála Istennek, vállalnak gyerekeket, itt vannak a családok, és azokat az értékeket képviselik, amelyeket megfogalmaztunk az alapításkor: a magyar identitást, a keresztény hitet és értékrendet” – húzta alá. „Egy nagy család lettünk, mindenki ismer mindenkit, együtt éljük át egymás örömét és fájdalmát. Gyarapodunk és kitartunk – ez a legfontosabb mottónk. Itt vagyunk, és továbbra is biztosítjuk azokat a programokat, ahol minőségi időt tölthetnek el a családok” – szögezte le a KMNE elnöke, majd ismertetett számos programot, melyeket a következő hetekben terveznek lebonyolítani.

A beszámoló után Marosi Anita, a Több mint nagycsalád! című kötet szerkesztője bemutatta az egyesület fennállásának első tíz évét összefoglaló kiadványt. „Láttuk azt, hogy más egyesületek is igyekeznek összefoglalni azokat az eseményeket, amelyek velük történtek az elmúlt öt, tíz vagy húsz év alatt. Mivel az egyesületünk nagyon aktív, rengeteg programot, tábort, szakkört szervez, így nagyon sok fénykép gyűlt össze, melyeket bele lehet tenni egy emlékalbumba, s úgy gondoltuk, méltó ez a tizedik évforduló ahhoz, hogy legyen egy emlékalbumunk” – fogalmazott.

A könyv elején azok a köszöntők olvashatók, melyek a szeptemberi jubileumi születésnapi ünnepségen hangzottak el. Tovább lapozva színes fényképekkel illusztrálják a KMNE eddigi több száz programjának java részét a kezdetektől napjainkig, az alapítástól kezdődően az egyesület szerkezeti felépítésén át a támogatásokig, ösztöndíjakig és nagycsaládos történetekig számos érdekesség megtalálható benne. A könyv mellett a 2023-as nagycsaládos naptárt is bemutatták.

A találkozó kiscsoportos beszélgetésekkel, a csoportok vezetőinek beszámolójával, valamint közös vacsorával zárult.

lexi