Magyar nyelven is leolvashatók lesznek a romániai műemlékekre kikerülő táblák

2023. január 25., 12:13 , 1143. szám

Magyar nyelven is leolvashatók lesznek a romániai műemlék épületekre kikerülő új, digitális tájékoztató táblák – közölte az MTI-vel a projektet lebonyolító Romániai Utazó Egyesület.

A romániai turisztikai minisztérium múlt pénteken jelentette be, hogy új, QR-kóddal ellátott táblákra cseréli a műemlék épületeken található tájékoztató táblákat. A projektet a Romániai Utazó Egyesület (Asociatia Calator prin Romania) valósítja meg a következő három évben – írta közleményében a szaktárca.

Hangsúlyozta: a digitalizációt elősegítő projekt célja, hogy a turisták önmaguk idegenvezetői legyenek és jobban megértsék a romániai látnivalókat. Ezért minden táblára QR-kód kerül, melyet telefonjukkal leolvashatnak. A táblákra Románia turisztikai szlogenje kerül: „Fedezd fel a Kárpátok kertjét!”

A kezdeményezők a külföldi turistákra is gondoltak, az épített örökségre vonatkozó információk 32 nyelven érhetők el.

A tájékoztatás mellett a projekt célja, hogy naprakész adatbázist hozzanak létre Románia épített örökségéről.

Constantin-Iulian Tanascu, a Romániai Utazó Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az adatbázis magyar nyelven is elérhető, így a magyarországi turisták saját anyanyelvükön böngészhetik.

Erdélyben a magyarok által is lakott települések közül eddig Zilahon valósult meg, a következő állomás az ismert Hargita megyei fürdőváros, Borszék lesz – mondta az egyesületi elnök.

Constantin-Iulian Tanascu szerint valamennyi romániai önkormányzatot megkeresnek, mivel partnerként segíthetik a projekt gyakorlatba ültetését. A költségeket az egyesület állja, ők készítik a táblákat is, a polgármesteri hivataloknak csak a felszerelésben kell segíteniük.

Romániában az elmúlt években főleg az erdélyi városok önkormányzatai helyeztek ki többnyelvű tájékoztató táblákat a műemlékekre, ahhoz azonban legtöbbször politikai támogatásra volt szükség, hogy a világnyelvek mellé lehetőségként a magyar nyelv is felkerüljön.

 (MTI/Kárpátalja)