Szepesi Attila: Jeruzsálem tornyai

2023. január 29., 12:17 , 1143. szám

A Széchényi Könyvtárban ismertem meg

Gerlóczy Gedeont.

Folyóiratokat kért, én hoztam ki neki a raktárból.

Észrevettem, hogy mindig egy-egy Csontváry-cikknél üti fel a poros lapokat.

Én is nagyon szeretem Csontváryt, mondtam neki,

bár csak néhány képét láttam a Galériában.

Nem tesz semmit, mondta, gyere el hozzám,

mutatok néhányat.

Az Aranykéz utcában lakott egy szűk polgárlakásban,

ahol a falakat ellepték

az iglói patikus vásznai.

Feszengve kavargattam a teát

szemközt a Marokkói tanítóval,

beszorulva a Magányos cédrus

és Jeruzsálem tornyai közé.

 

 

Nagy igazság van abban, hogy jól kivehető személyesség nélkül nem létezik ember. Vagy ha mégis, akkor annak bizonyára se íze, se bűze; akkor az olyannyira józanul közepes, megfontolt, mondhatni: észrevehetetlen, semmilyen, annyira jellegtelen, kilátástalanul langyos, hogy az Úr „kiköpi a száján”.

De most a Jelenések könyvének igazságtartalma csak annyiban kerül ide, hogy lássuk: a személy és annak értékvilága rengeteg igenből és nemből épül fel, hogy vagy szénát, vagy szalmát kell mondanunk minden lényegi esetben.

Ahogy tette ezt az egykori „iglói patikus” is, amikor egy napon elhagyta szakmáját, mert felismerte, hogy személyesen neki kell „a Napút festőjének” lennie. És a mi Csontváry Kosztka Tivadarunk – aki egy időben Ungváron is élt – idő múltával világhírű lett.

Vagy ahogy tette ezt az itteni Szepesi Attila-vers hőse: Gerlóczy Gedeon, amikor igent érzett, határozott szénát abban a tekintetben, hogy Csontváry művészete felbecsülhetetlen értéke a magyarságnak, amit meg kell menteni. 

Ő vásárolta és őrizte meg az utókornak a mester sok-sok képét, hogy aztán egy másik, Kárpátaljához is kötődő szerző, Szepesi Attila egy napon szintén igent mondjon egy meghívásnak, és egyszercsak ott találja magát „szemközt a Marokkói tanítóval, beszorulva a Magányos cédrus és Jeruzsálem tornyai közé...  

Penckófer János