A Homoki kistérség három orvosi rendelőjében alakítottak ki játszósarkot

2023. február 12., 15:09

Az Ungvári járás egyik kistérségének egészségügyi csapata kemény munkájának és a lakosság magas beoltottságának köszönhetően elnyerte a lehetőséget egy pályázati projekt megvalósítására.

Miroszlav Bileckij, a megyei katonai közigazgatási hivatal vezetőjének első helyettese elmondta, hogy a Homoki kistérség Egészségügyi Alapellátási Központjának munkatársai mindössze két hónap alatt sikeresen végrehajtottak egy 45 000 hrivnya értékű kezdeményezést. Ennek köszönhetően három falu rendelőjében sikerült gyereksarkot berendezni.

„Biztonságos játszózónákat hoztak létre Tarnócon, Szürtében és Kereknyében az egészségügyi intézményekben. Ezek hasznosak lesznek azoknak a szülőknek, akik orvosi időpontra vagy védőoltásra várnak” – mondta.

A projekt az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF) programjának keretében valósult meg.

(Facebook/RV)