A Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye 10 generátort adományozott Kárpátaljának

2023. február 16., 15:15 , 1147. szám

A Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye (NYGE) már számos alkalommal hozott segítséget Kárpátaljára. Legutóbb 10 nagy teljesítményű generátort adtak át a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének (MGE). Szocska Ábel püspök már a háború kitörését követő első napokban aktívan bekapcsolódott a segítségnyújtásba, amikor a határokon emberek ezrei menekültek a háború elől.

„Ahogyan eddig is, továbbra is megpróbáljuk segíteni a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyét. Most generátorokat hoztunk, ezzel is segíteni akarjuk a paptestvéreket, könnyíteni a helyzetükön itt, Kárpátalján” – mondta Szocska Ábel, a NYGE püspöke.

Az áramfejlesztőket előbb az ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézetbe vitték, ahonnan a közeljövőben majd azokra a helyekre fogják eljuttatni az egyházmegyében, ahol a gyermekek és fiatalok lelki nevelésével és az idősek gondozásával foglalkoznak.

Nílus Luscsak, a MGE apostoli adminisztrátora elmondta, hogy Ábel püspök és a NYGE már a háború kezdete óta, egy éve nyújt támogatást a karitász révén. „A generátorokat azért kértem tőlük, hogy el tudjuk látni a szerzetesnővéreink által működtetett intézményeket. Ilyen például a perecsenyi óvoda, ahol közel 30 gyermekkel foglalkoznak. Amikor áramszünet van, egy ilyen áramfejlesztő nagy segítséget jelent a számukra. Királymezőn (Усть-Чорна), a Técsői járásban van egy idősotthon, amelyet szintén nővérek működtetnek, nekik is szükségük van egy generátorra. Ezenkívül a kolostorban is szükség van a készülékekre, ezért ez nagy ajándék” – magyarázta.

Tovább folytatva Luscsak püspök arról beszélt, hogy háború kitörésekor a Magyarország és Szlovákia felé vezető határátkelőkön melegedőpontokat állítottak fel. „Ezekben a menekülő családoknak nyújtottak támogatást. Ábel püspök az elsők között hozott számunkra segítséget. Hálózsákokat, meleg ruhákat és élelmiszert is. Azóta is folyamatosan támogat bennünket” – mondta el.

A generátorok átadására szimbolikus napon került sor, amikor is a MGE szerzetesei a megszentelt élet napja alkalmából közös imádságra gyűltek össze Ungváron. Az eszközök célba juttatása hamarosan megvalósul.            

TV21 Ungvár/D. P.