Farsangi játszóház a KMNE és a menekült gyerekek számára

2023. február 19., 12:42 , 1147. szám

Farsangolva űzték el a telet a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) fiataljai a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) Szent Louis és Zelie Martin Központjában, ahol a szeretetszolgálat játszóházi programot szervezett. A farsangi foglalkozás a Máltai Szeretetszolgálat Játszóbusz programjának az első hivatalos bevetése is volt egyben, amely egy nemzetközi program keretében valósult meg tizenegy nyugat-európai társszervezet jóvoltából.

Fontosak az ilyen és ehhez hasonló programok, hiszen ezek által, ha egy kis időre is, a gyerekek elfelejthetik mindazt, ami manapság zajlik az országban – hangsúlyozta Tarpai József, a KMNE elnöke. Tovább folytatva elmondta, hogy már elszoktak az ehhez hasonló rendezvényektől, hiszen a két év pandémia és a már egy éve dúló háború rányomta a bélyegét a szervezet életére. „A gyerekek szinte ezeken a farsangokon nőttek fel, amit a Máltai Szeretetszolgálat szervezett a Beregszászi Római Katolikus Plébánián. Így nagyon örülünk neki, hogy most kibővítve a programot, a nagycsaládosok itt lehetnek és részt vehetnek a rendezvényen. Azért fontos ez a gyerekek számára, mert a szinte mindennapos áramkimaradások és légiriadók eléggé megviselik őket, talán ilyenkor ezeket is el tudják felejteni, fel tudnak oldódni, és az alkalom hozzásegíti őket ahhoz, hogy ne gondoljanak arra a sok rosszra, ami most körülöttünk történik” – fogalmazott Tarpai József.

A résztvevők ügyességi és társasjátékokkal játszottak, valamint kézműveskedés keretén belül csörgődobot készíthettek. A Játszóbusz program keretében 3 egységet állítottak fel: Kárpátalján, Lemberg­ben és Ivano-Frankivszkban.

Makuk János, a BJMSZ igazgatója elmondta, hogy a szóban forgó jármű ügyességi, kézműves- és sportjátékokkal van felszerelve. Lényegében egy teljes játszótér van a buszban és a hozzá tartozó eszközökben, aminek az a célja, hogy a háborús helyzetben egy kis vigasságot hozzon a gyerekek életébe, hisz őket is megviselik a körülmények. „Nagyon fontosnak tartjuk a projekt keretein belül, hogy akik menekültként élnek vidékünkön, azoknak a helyzetén egy kicsit könnyítsünk, könnyebben beilleszkedjenek az óvodákba, iskolákba. Ez egy nagy összefogás. A Malteser International összefogta azokat a szervezeteket, amelyek hosszú távon akarnak segíteni nemcsak Kárpátalján, hanem egész Ukrajnában. Már Lembergen és Ivano-Frankivszkban is elindultak a foglalkozások” – tájékoztatott a szeretetszolgálat igazgatója.

A Játszóbusz programmal helyi és belső-ukrajnai menekült gyerekeket szeretnének elérni. A tervek szerint a nyolc hónapos program során falvakban és a szeretetszolgálat központjában fognak mozgó játszóházi programokat szervezni, a hivatalos indítóprogramot pedig szándékosan a farsangi időszakra időzítették.

Ezzel kapcsolatban Hnatik Tünde, a szeretetszolgálat programkoordinátora elmondta, hogy minden évben szerveznek farsangi mulatságokat a gyerekeknek, viszont tavaly elmaradt, mert nagyon kétségbeejtő volt a helyzet. „Most azt látjuk, hogy ez egy elhúzódó probléma, ezért szeretnénk a mindennapoknak az örömét a gyerekek életébe visszacsempészni. Így jött az az ötlet, hogy a Játszóbusz programot és a farsangot egybekötöttük. Ennek nem csupán az a célja, hogy a gyerekek önfeledten tudjanak nevetni, jókat játszani. Mivel a háború a gyerekek lelkivilágát is érinti, nagyon sok traumát szenvedtek, és ezeket szeretnénk egy kicsit enyhíteni, vidámabbá tenni a napjaikat. Ezenkívül a programon menekült gyerekek is részt vesznek, ezzel próbáljuk meg elősegíteni a közösségbe való beilleszkedésüket” – közölte a programkoordinátor.

A program egyik fő feladata a menekült gyermekek beilleszkedésének megkönnyítése, valamint a gyermekek testi és lelki egészségének fejlesztése, ezért minden helyszínen bevonnak képzett pszichológusokat is.

Hnatik Tünde tovább folytatva elmondta, hogy a pszichológusok a rendezvényeken látják a gyermekek testbeszédéből, hogy elzárkóznak amiatt, mert valamilyen súlyos traumát éltek át. „Sokszor találkoztunk már olyan gyerekekkel, akik a bombázás elől menekültek el, és hagyták hátra az otthonaikat. Ők próbálkoznak nyitni a közösség felé, akár óvodákban, akár iskolákban, de látható, hogy visszahúzódnak, a sorban hátra állnak. Ilyenkor a pszichológusaink odamennek, és velük együtt kézműveskednek, kifestőznek. Azt látjuk, hogy leginkább a művészeti oldalon tudnak a gyerekek nyitni, amin keresztül a személyes kapcsolatokban is könnyebben megnyílnak, és így mi könnyebben tudunk a problémákon segíteni, feldolgozni ezeket a dolgokat” – mondta el a programfelelős.

A szeretetszolgálat alapeszméje az elesettek és a bajbajutottak támogatása, ezért nem véletlen, hogy a következő programokkal mozgásukban korlátozott gyerekeket szeretnének elérni.

Makuk János erről elmondta, hogy a buszban lévő játékoknak átgondolt a tematikájuk. Nemcsak olyan sporteszközök vannak benne, amelyeket egészséges gyerekek használhatnak, hanem olyanok is, amelyeket sérült, esetleg különböző betegségekkel élő gyerekek is igénybe vehetnek. A kézműves eszközeik pedig sokrétűek, így ezekkel is igyekeznek a kollégáik fejleszteni a gyerekek kézügyességét és egyéb tevékenységet, ami a mindennapi életben is szükséges.

A tervek szerint a beregszászi játszóbuszhoz a későbbiekben beszereznek további eszközöket is, amelyeknek köszönhetően szabadtéri programokat is meg tudnak majd valósítani azokon a településeken, illetve rendezvényeken, ahonnan felkérést kapnak.

TV21 Ungvár/Dankai Péter