Lezárultak a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék

2023. február 28., 08:15

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron hetedszer rendezték meg a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéket. A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezendő Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaversenyre, Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaversenyre és Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan versenyre való felkészítés, valamint a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítése, bővítése.

A foglalkozásokra az előző évekhez hasonlóan idén is névre szóló meghívót kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent-Györgyi Albert kémiaverseny (8. osztály), Margittai Antal biológiaverseny (7–8. osztály) és természetrajz–földrajz (7–8. osztály) verseny 1–10. helyezettjei, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz iránti szeretetüket. A meghívottakból összesen 15 tanuló élt ezzel a lehetőséggel, akik Kárpátalja alábbi oktatási intézményeit képviselték:

A tehetséggondozó program első hétvégéje 2023. február 3–5-én valósult meg jelenléti foglalkozások formájában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és a Szakgimnázium bázisán. A második hétvégére 2023. február 10–12-én került sor. A tehetséggondozó és versenyfelkészítő program harmadik hétvégéje és egyben záróalkalma 2023. február 24–26-án valósult meg. Pénteken online, szombaton pedig jelenléti formában zajlottak a foglalkozások.

Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán 18 szakképzett pedagógus foglalkozott:

 

A program ötletgazdája és a biológiai foglalkozások szakmai felelőse dr. Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője. A kémiafoglalkozások szakmai referense Bak Éva, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszékének oktatója, a földrajzfoglalkozások szakfelelőse pedig Linc Annamária, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatója.

A programot Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány