Már kieső helyen a Minaj FC

Labdarúgás

2023. március 8., 11:50

A 16. fordulóval kezdetét vette az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idényének tavaszi sorozata. Az országban több mint egy éve zajló háború miatt a mérkőzéseket továbbra is elsősorban a nyugati régiókban rendezik, és természetesen a találkozók továbbra is zárt kapuk mögött zajlanak.

Az idényt egy elmaradt találkozó nyitotta: a még a 9. fordulóból elmaradt Minaj FC–Sahtar Donyeck mérkőzésen a kárpátaljai együttes Lembergben (Lviv) csapott össze ellenfelével.

A Sahtar alaposan belekezdett, Sztepanenko és Szikan találataival már negyedóra elteltével kettővel ment. És bár Nazar Vorobcsak révén félóra elteltével sikerült a szépítés, Szudakov még az első játékrész végén 3-1-re növelte a donyeckiek előnyét. A fordulás után Szikan duplázott, kialakítva ezzel a 4-1-es Sahtar-győzelmet jelentő végeredményt.

A Feyenoord elleni Európa-liga nyolcaddöntőjének párharcára készülő narancssárga-feketék a hét végén sem lassítottak, és alaposan kitömték a Metaliszt 1925 Harkiv hálóját. A hétgólos sikerből a tavaly még Magyarországon futballozó Zubkov duplával vette ki a részét, és betalált egy másik régi ismerős, Petrjak is, aki csereként beállva volt részese a Sahtar erődemonstrációjának.

A második helyen telelő donyeckiek ezzel a két győzelemmel a tabellán utolérték az Olekszandrija ellen ikszelő Dnyipro–1 együttesét. Rosszul kezdte az évet a télen meggyengült Dinamo Kijev, amely az alsóházi Inhulec Petrove ellen kapott ki, amivel az immáron 78(!) életévében járó Mircea Lucescu által irányított fővárosiak a tabellán visszacsúsztak a 4. helyre.

Eredmények: Metaliszt 1925 Harkiv–Sahtar Donyeck 0-7, Olekszandrija–Dnyipro–1 2-2, Dinamo Kijev – Inhulec Petrove 0-2, Metaliszt Harkiv–Ruh Lviv 1-2, Vorszkla Poltava–Zorja Luhanszk 2-3, Veresz Rivne–Csornomorec Odessza 1-3, Krivbasz–Kolosz Kovalivka 1-0.

A vereségével a már kieső, 15. helyre visszacsúszott 14 pontos Minaj FC a 9 pontjával sereghajtó FK Lviv elleni bajnokiját lapzártánk után játssza, míg a március 11-én sorra kerülő 17. fordulóban Volodimir Saran együttese az Olekszandriját látja majd vendégül.

A bajnoki tabellát az egyformán 36 pontos Sahtar és Dnyipro–1 vezeti a 31 ponttal harmadik Zorja előtt.

                (tamási)