Mentálhigiénés képzés a Rákóczi-főiskolán

2023. március 13., 15:08 , 1150. szám

Ukrajnában az elmúlt egy év folyamán több millió ember volt kénytelen mindenét hátrahagyva elmenekülni a háború elől. Az átélt borzalmak mindenki számára olyan lelki terhet jelentenek, amit egyedül nehéz, sok esetben pedig lehetetlen feldolgozni. Ebben próbálnak meg segíteni a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársai, akik évek óta tartanak mentálhigiénés képzéseket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF).

Az elhúzódó háború hatásai mindannyiunkat érintenek, legyünk a határ bármelyik oldalán. Kárpátaljai viszonylatban a háború hatásai különösen megterhelőek az idősek számára, akik sok esetben családtagjaikat már több mint egy éve nem látták.

Az elmúlt időszakban szinte minden humanitárius és egyházi szervezet elindította saját pszicho-szociális vagy mentálhigiénés programját, amelyhez elengedhetetlen, hogy olyan szociálisan érzékeny és kellően felkészült embereket vonjanak be, akik ténylegesen lelki segítséget tudnak nyújtani mind a menekülteknek, mind pedig az azt igénylő helyi lakosoknak.

Éppen ezért mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzés indul a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2023 szeptemberétől, melyet a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársai tartanak majd.

A mentálhigiénés képzésre bárki jelentkezhetett, aki bármely képzési területen alapképzésben szerzett felsőfokú (BA, MA) végzettséggel, illetve a korábbi képzési rendszerben szerzett legalább főiskolai szintű oklevéllel rendelkezik.

A szervezők felvételi beszélgetésre hívták a képzés iránt érdeklődőket március 10-én. Az alkalomra 26-an érkeztek Kárpátalja különböző településeiről.

„Szeretettel vártunk minden olyan személyt, aki a képzés követelményei mellett szeret foglalkozni a lelki egészséggel, és segíteni szeretne az embereken” – fogalmazott Mészáros Renáta, a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett mentálhigiénés képzésének oktatója. „A jelenlegi háborús helyzetben nagyon nagy szükség van egy olyan szakmai bázisra, akik az emberek lelki egészségével foglalkoznak” – tette hozzá.

A jelentkezési határidő 2023. február 28-án lezárult. A mentálhigiénés képzés két és fél éves. Azok számára, akik lemaradtak a tavaszi felvételiről, a nyár folyamán biztosított lesz a pótfelvételi lehetősége. A képzés a tervek szerint 2023 szeptemberében kezdődik maximum 40 fő részvételével.

                TV21 Ungvár/K. K.