Bővül a harci cselekmények övezetébe sorolt területek köre

2023. március 16., 08:15 , 1150. szám

A miniszteri kabinet módosította az azon területek listájának kezelésére vonatkozó eljárást, amelyeken harci cselekmények folynak, illetve amelyeket az agresszor ideiglenesen megszállt. Mostantól a listára felveszik a határ menti régiókat és azokat is, amelyek érintkeznek a frontövezetekkel. Erről az RBK–Ukrajina számolt be Denisz Smihal miniszterelnök Telegram-csatornájára hivatkozva.

A kormányfő tájékoztatása szerint mostantól a következő algoritmus érvényesül:

– a megyei katonai közigazgatások az információs rendszeren keresztül javasolják adott területek felvételét a listára;

– a Védelmi Minisztérium jóváhagyja vagy indoklással elutasítja a javaslatokat;

– az Ideiglenesen Megszállt Területek Reintegrációs Minisztériuma jóváhagyja a javaslatokat, vagy megindokolja az elutasításukat.

„A listán nemcsak azok a közösségek szerepelhetnek majd, ahol harcok dúlnak, hanem a velük érintkezők, vagy az Oroszországi Föderációval határos, esetleg a megszállt területekkel szomszédos közösségek is” – közölte a miniszterelnök.

Mint Smihal rámutatott, „ez lehetővé teszi az átfogó, hatékony és célzott állami segítségnyújtást, valamint azoknak a személyeknek a támogatását, akiknek erre a legnagyobb szükségük van”.              

(szcs/rbc.ua)