A törpe írisz és a krókusz

2023. március 28., 13:08 , 1151. szám

Ezúttal az alacsony hőigényű, apró virágú, kora tavaszi hagymás és hagymagumós növények közül a kompakt növésük és színes virágaik miatt népszerű krókuszok és hagymás törpe íriszek hajtatását ismertetjük.

A természetben vagy a kertben általában február végén–márciusban nyílnak. Apró hagymáikat, hagymagumóikat ősszel, többesével ültetik cserépbe. A vermelőben töltött hideg periódus után decembertől 10–18 °C-on 2-3 hét alatt, később pedig akár egy hét alatt is kihozzák bimbóikat, és ilyen állapotban értékesíthetők. Hajtatásuk kis mennyiségben folyik (a virágüzletben és a lakásban hamar elnyílnak), inkább választékbővítő céllal.

Hagymás törpe íriszek

A hajtatásban a recéshagymájú írisz (I. reticulata) a leggyakoribb. Kobaltkék virágait alacsony tőkocsányon hozza, szálas, fűszerű levelei az elnyílás után nőnek magasra, és júliusig zöldek maradnak. Hajtatásra a nagyobb hagymák alkalmasak, ezekből kb. 8-10 cm-es cserepekbe 3-5 db-ot ültetünk, és cserepesen értékesítjük. A túl korai hajtatás gyakran nagy lombfejlődéssel jár, és a virágzás százaléka kicsi lesz. Rövid ideig nyílik, ezért a virágzás kezdetén értékesíteni kell. Korai hajtatásra a sárga virágú I. danfordiae (török írisz) is alkalmas.

Sziklakertekbe, virágszegélyekbe, napos vagy félárnyékos helyre, laza, jó vízelvezetésű talajba ültessük. Szépsége nagyobb csoportokban telepítve érvényesül igazán.

Krókuszok

A krókusz – másik nevén sáfrány – közkedvelt hagymás kerti növény, amely rengeteg színváltozatban díszítheti a kertünket tavasztól. A kékes árnyalat a leggyakoribb, de létezik sárga, lila, fehér vagy vörös szirmú is. Lehetőség szerint minél több krókuszt tartsunk, hiszen bokros formában mutatnak a legjobban. Sajnos nem gyönyörködhetünk bennük sokáig, hiszen másfél-két hét után elvirágoznak.

A hajtatása többnyire Hollandiából importált, hőkezelt hagymagumókkal történik. A nagyon korai és a korai hajtatásra az 1 cm körméret feletti, a későbbi hajtatásokra a 0,9-1 cm körméretű hagymagumók alkalmasak. A 6-8 cm-es cserepekbe 3-5 db-ot ültetünk belőlük, kb. 1 cm mélyen. A szokásosnál sekélyebben vermeljük, nehogy nagyon megnyúljanak a hajtások.

A hajtatás hőmérséklete 16 °C, időtartama a decemberi–január eleji virágoztatáshoz két hét, később egy hét. Ha januártól hajtatunk, hazai ter­mesztésből származó, hőkezelés nélküli hagymagumók is felhasználhatók. Ehhez októberben cserepezzük a hagymagumókat, majd csak olyan mélyen vermeljünk, hogy az átfagyást megakadályozzuk (0–9 °C közötti vermelési hőmérséklet).

Hőkezeletlen hagymagumó hajtatásakor a hőmérséklet az első két hétben nem lehet 12 °C-nál magasabb, mert „besül” a virág. Ezen a hőmérsékleten a hajtatás 1-2 héttel tovább, azaz 3-4 hétig tart. A növények bimbós állapotban értékesíthetők, mert a kinyílt virágok nagyon rövid életűek.

Leggyakrabban a nagyvirágú Crocus vernus (kerti krókusz) fajtáit hajtatják. Például: Remembrance, Purpureus, Grandiflorus – kék; King of the Striped, Flower Record – csíkos; Jeanne d′Arc – fehér; Grosse Gelbe – sárga.

A kisebb virágú Crocus chry­santhusból (korai krókusz) színkeveréket hajtatnak (lila, sárga, fehér) februári vagy márciusi időpontokra. Az egyéb fajok közül a kék színű C. sieberivel („sárga szirmú” krókusz), valamint a sárga C. flavusszal (arany krókusz) találkozhatunk még a hajtatásban.

A krókuszok igen szépen helyezhetők el évelőágyakban, ahol – behúzódásuk után – a helyüket később fejlődő, nyári évelő növények töltik majd ki. Ültethetjük a hagymagumókat későbben lombosodó cserjék alá is. Mire ezek kizöldülnek, addigra a krókuszok már elnyílnak, sőt a levélzetük is kezd visszahúzódni a földbe. Nagyon mutatósak a gyepbe telepített krókuszszigetek is. Ezek igazán üde, színpompás díszei a téli álomból ébredező kertnek. Hátrányuk, hogy a gyepet csak később lehet nyírni – akkor, amikor a krókuszok már elvirágoztak, és leveleik is visszahúzódtak.

Nadimova Erzsébet,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai
Megyei Jótékonysági Alapítvány  falugazdásza