Interaktív workshop a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

2023. április 1., 14:26 , 1153. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) bázisán az elmúlt években több olyan képzést biztosító szak nyílt, amely a fiatalokat az üzleti élet felé orientálja. Az intézmény számvitel és auditálás tanszéke a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetségével (KFMVSZ) közösen interaktív work­shopot szervezett, ahová olyan fiatalokat hívtak meg, akik anyagi hátterüket vállalkozás megnyitásával tervezik biztosítani.

Számos fiatal élete tervezése során arra törekszik, hogy megfelelő anyagi hátteret teremtsen céljai megvalósításához. Az út nem könnyű, minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni – vallják az intézmény munkatársai. Éppen ezért a szervezők szerettek volna egyfajta teret biztosítani a hallgatók számára, hogy alaposan belelássanak a gazdasági élet rejtelmeibe és kiismerjék magukat a vállalkozások sokszor kusza útvesztőjében.

A főiskola, valamint a szövetség munkatársai hasznos tanácsokkal és ötletekkel látták el a jelentkezőket.

„A workshopot abból a célból szerveztük meg, hogy azok a számviteles, pénzügyes hallgatóink, akik később nemcsak munkavállalók, hanem esetleg vállalkozások igazgatói is lesznek, tudjanak olyan példákat maguk előtt látni, akik már jelenleg megvalósították magukat és terveiket” – hangsúlyozta Pataki Gábor, a II. RF KMF Számvitel és Auditálás Tanszékének oktatója, a KFMVSZ alelnöke.

Egy vállalkozás tervezésénél nem elég az, hogy legyenek ötleteink, ki kell használnia a piaci réseket, valamint kell egy jó adag szerencse is – emelte ki Huszár Péter, a KFMVSZ elnöke.

„A jelenlegi helyzetben nagyon fontos az, hogy tudjunk együtt gondolkodni, együtt beszélgetni, és próbáljuk együtt tervezni a jövőt. A jövő pedig a fiatalságban van” – fogalmazott Huszár Péter.

Az eseményre vállalkozókat is meghívtak, és a panelbeszélgetések során a fiatalok feltehették kérdéseiket.

„Fontosnak tartom, hogy a fiatalok már a tanulmányaik ideje alatt rálátást kapjanak arra, hogy milyen is az a közeg, amikor ki kell lépniük és dolgozniuk kell, akár alkalmazottként, akár egyéni vállalkozóként. Ehhez pedig a legfontosabb, hogy megkapják a kellő tapasztalatot” – mondta Egressy Éva, az EUROSKY Kft. igazgatója, valamint hozzátette: „A tudás, az információ és a kapcsolati tőke a legnagyobb hatalom, amit kaphatnak a fiatalok vállalkozásaik elindítása előtt.”

A workshopot azon hallgatók számára szervezték, akik a jövőben vállalkozók szeretnének lenni, és egyben lehetőséget biztosítottak számukra, hogy a tapasztalt vállalkozók ismertessék velük a tevékenység esetleges nehézségeit és kihívásait.

A workshop szervezői terveik szerint a jövőbeni találkozókra még több vállalkozót vonnak be, hogy az érdeklődők szélesebb körű tájékoztatást kapjanak az üzleti élet mindennapjairól és kihívásairól.

TV21 Ungvár/K. K.