„Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Húsvéti kézműves-foglalkozás az MCC Beregszászi Központjában

2023. április 3., 15:50 , 1153. szám

Első alkalommal szervezett húsvéti kézműves-foglalkozást növendékei számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Központja március 31-én.

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez számos népszokás és hagyomány kötődik. Szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik a húsvéthoz, az MCC munkatársai pedig a helyi, Kárpátaljához kötődő népszokásokkal ismertették meg diákjaikat.

A részt vevő diákok és családtagjaik délutáni kézműves-foglalkozás során sajátíthatták el a Salánkon hagyományos viaszos tojásfestés technikáját, illetve a Beregvidékre jellemző hímeskarcolást is kipróbálhatták. A rendezvényen Gál Adél és Kepics-Reiter Andrea, a Nagyberegi Tájház munkatársai segítettek a résztvevőknek a szebbnél szebb hímes tojások elkészítésében.

Minden résztvevő – kortól függetlenül – jó hangulatban festette és karcolta a szebbnél szebb húsvéti tojásokat.

„Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sokan eljöttek az alkalomra, ami azt jelzi, hogy sok fiatal érdeklődik a húsvéti hagyományőrző foglalkozások iránt. Reményeink szerint sok lány fog ilyen húsvéti tojást készíteni, és minél több fiú fog kapni, amikor elmennek meglocsolni őket” – fogalmazott Lacz Gábor, az MCC beregszászi programkoordinátora.

„Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” – vallják a program szervezői. Éppen ezért az alkalmat hagyományteremtő szándékkal szervezték meg, így reményeik szerint évről évre egyre több fiatal érdeklődik majd a húsvéti hagyományok iránt.

TV21 Ungvár/K. K.