Turák Angéla húsvéti tárlata Ungváron

2023. április 11., 08:14 , 1154. szám

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ezúttal Turák Angéla virágcsendéleteiből és hímes tojásaiból álló tárlatnak ad otthont. A húsvéti ünnepek alkalmából Kárpátalja méltán elismert képzőművészének, az idén 89. életévét betöltő Angéla néninek az alkotásai kaptak helyet az aulában.

Albertné Simon Edina konzul asszony rövid köszöntője után Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta: amikor először megtekintette az itt kiállított műveket, egy Fekete Istvántól származó idézet jutott eszébe, amit a Tüskevár című regényében írt a természetről: „Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.”

– Turák Angéla, Angéla néni a természetből merít ihletet, évtizedek óta csodás tájképeket és csendéleteket fest. Alkotásai a természet, az élet erejét, szépségét tanúsítják a mostani, embert próbáló időszakban is, amikor mindannyiunknak kapaszkodóra van szükségünk, amikor a háború miatt a Kárpátalján élő magyarok és nem magyarok hétköznapjainak minden pillanatát áthatja a bizonytalanság, az a riasztó érzés, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap.

A rajzolás és a festés fortélyai mellett Turák Angéla a szép szeretetére, az élet igenlésére tanította több mint hatvan éven keresztül a gondjaira bízott gyerekeket. A mesék, gyermekkönyvek illusztrálásával is azt a nyitott, derűs és szeretetből táplálkozó világlátást adja át az eljövendő nemzedékeknek, amire talán soha nem volt nagyobb szükségünk, mint a mai vészterhes időben. Keresve sem találhattunk volna aktuálisabb kiállítást – mondta a tárlat ünnepélyes megnyitóján az esemény házigazdája, Vida László.

Úgyszintén köszöntőt mondott Vaszil Pinzenik alpolgármester és Vaszil Demjancsuk, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese.

Elhangzott: a festmények láttán megértjük, hogy vannak olyan dolgok, amelyek egyesítenek bennünket, és pozitívumokkal tölthetjük fel az életünket.

– A képek csodásak, az életet szimbolizálják, s ilyenkor ünnepeljük a feltámadás utáni életet. Békét, egészséget, egyetértést kívánok a családokban, a nemzetek és a hatalom ágazatai között, s természetesen pozitív benyomásokat a húsvéti ünnepek idején. Győzelmet, hogy Ukrajnában béke honoljon, s ismét építhessük a kapcsolatainkat az ukrán és a magyar nép között – hangsúlyozta Vaszil Demjancsuk.

– Jézus feltámadása az az ünnep, amely a jónak a rossz felett aratott győzelmét szimbolizálja. Meggyőződésem, hogy a magyar barátainkkal kivívjuk ezt a győzelmet, és a jó győzedelmeskedni fog. Krisztus feltámadt! – fogalmazott Vaszil Pinzenik.

A sokoldalú alkotót Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke mutatta be, utalva Angéla néni egy korábban lapunkban megjelent életrajzi visszaemlékezésére.

Néhány részlet az alkotó életrajzából: 89 esztendő alatt egy csodálatos, változatos életpályát tudhat a magáénak. 86 éve alkot, mert jól rajzoló édesanyja 3 éves korában adott először a kezébe ceruzát. Több mint 61 év pedagógiai pálya áll mögötte. Orosz nyelv és irodalom szakon fejezte be a Drohobicsi Tanárképző Főiskolát, tanítani Mezőkaszonyban kezdett. Nemcsak nyelvet, de rajzot is tanított. Komolyabb szintű képzőművészeti képzést a Moszkvai Népművészeti Egyetemen szerzett. Tanított Ungváron, a 10. számú középiskolában, majd családi okok miatt Nagybereznán. Dolgozott a tanfelügyelőségen, és több mint 20 évig a Padijunban.

Különböző technikákkal alkot: akvarell, olaj-, selyem- és üvegfestés, monotípia, pasztell és grafika. Több mint 2 000 különböző alkotást tart számon. Mindemellett gyermekkönyveket illusztrál és ír magyar, ukrán és szlovák nyelven.

Egyéni és csoportos kiállításai voltak Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban és Németországban. Rengeteg kitüntetése van, többek között Ukrajna jeles népművelője, Ukrajna érdemes közoktatási dolgozója.

– A kultúrához, művészethez tartozó személyeknek abban áll a legnagyobb felelőssége, hogy annak ápolásával, segítségével értéket közvetítsenek. A kultúra a legmélyebb érzések és a legszebb gondolatok összessége, ezentúl pedig minden, ami emberi. Kívánjuk, hogy Angéla néni még sokáig alkosson és legyen itt közöttünk, egészséget és felgyógyulást – zárta gondolatait Zubánics László.

A művésznő az alkotásait bemutató időszakos kiállítás ünnepélyes megnyitóján betegsége miatt sajnos nem tudott jelen lenni. Fia, Jacina György mondott köszönetet az édesanyját méltató kedves szavakért, s a külképviseletnek ajándékozott egy festményt és néhány könyvet.

Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola, ahol Angéla néni egykoron dolgozott, úgyszintén könyveket kapott ajándékba. A tanintézmény kórusa a rendezvény tematikájához illően a Turák Angéla által írt és megzenésített Húsvét című verset adta elő.

Turák Angéla virágcsendéletei, valamint az általa különböző technikákkal készített dekoratív hímes tojások előzetes bejelentkezést követően egy hónapig tekinthetők meg Magyarország Ungvári Főkonzulátusának előterében.           

rv