Haranglábra látogatott a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat játszóbusza

2023. április 20., 17:19 , 1156. szám

A gyermeki mosoly mindennél többet ér – vallják a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) munkatársai, akik a szervezet játszóbuszprogramjával a mostani alkalommal a Bátyúi kistérséghez tartozó Haranglábon tartottak fejlesztő játszóházi foglalkozást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének közreműködésével.

A szeretetszolgálat játszóbuszprogramja nemzetközi összefogással indult útnak tizenegy nyugat-európai társszervezet jóvoltából, akik három egységet állítottak fel a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi, lembergi, valamint ivano-frankivszki kirendeltségénél. A foglalkozások bármely intézmény számára elérhetők.

A program célja, hogy a finommotorikát, az ügyességet, a térérzékelést és az egyensúlyérzetet fejlesszék, ezen felül pedig oldják a gyerekekben lévő feszültséget, ami a mostani háborús helyzet miatt alakult ki bennük.

„Minél több gyereknek tudunk pár kedves pillanatot szerezni, annál jobb. És nagy tömegben még a játék is jobb” – mondták a szervezők.

A BJMSZ munkatársai eddig több mint húsz helyszínre vitték el a játszóbuszprogramot.

„Az önfeledt szórakozás és jókedv mellett fontos, hogy érzékenyítsük a gyerekeket, tehát a helyi gyerekek és a menekült gyerekek együtt tudjanak játszani, valamint megértsék és megismerhessék egymást, meg tudják tapasztalni az együttlét örömét” – mutatott rá Hnatik Tünde, a BJMSZ koordinátora.

A haranglábi iskolába nemcsak a helyi, hanem a bótrágyi és a da­nilivkai kisiskolásokat is várták, így egyszerre több mint száz gyerekkel foglalkoztak, köztük sok ideiglenesen áttelepülttel, akik ezekben a falvakban találtak biztonságos szállást családjaikkal együtt.

Haranglábon nagy hangsúlyt fektetnek az élményalapú oktatásra és arra, hogy a gyermekeket a tananyag elsajátítása mellett olyan hatások érjék, amelyek lelkileg is feltöltik őket, ezért is örültek ennek a lehetőségnek.

„Nagyon örülünk ennek a programnak, hiszen a gyerekeknek így van lehetőségük kiszakadni a hétköznapi életükből és együtt játszani a szomszédos települések, valamint a menekült gyerekekkel” – fogalmazott a program kapcsán Baranyi Marianna, a Haranglábi Oktatási-Nevelési Komplexum igazgatója, továbbá kifejezte háláját a BJMSZ-nek, hogy ilyen élményekkel teli programmal látogattak el hozzájuk.

Ennek ellenére a településen szűkösek a lehetőségek a gyerekek szórakoztatására, ezért is gondolta úgy a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke, Hires-Szabó Éva, hogy meghívja a szeretetszolgálat munkatársait.

„Az országban már több mint egy éve dúl a háború, ami a gyerekek mindennapjait is erősen meghatározza. Ezért is hívtuk meg kistérségünkbe a Máltai Szeretetszolgálat játszóbuszát, hogy kimozdítsuk őket ezekből a szürke mindennapokból” – mondta Hires-Szabó Éva, a KMKSZ Haranglábi Alapszervezetének elnöke, aki őszinte háláját fejezte ki a program szervezőinek, hiszen felejthetetlen perceket okoztak a gyerekeknek.

A szervezők izgalmas mozgásos és kézműves-foglalkozásokkal készültek az alsó osztályos diákok részére. A mozgásos programon a gyerekek egyéni és csapatjátékokon vehettek részt, akadálypályákat teljesítettek, ügyességi vetélkedőkön versenyeztek, különböző labdajátékokkal játszottak. A kézműves-foglalkozáson pedig megtanulhattak együtt alkotni, virágokat készíteni, miközben lehetőségük volt a szervezet szakképzett pszichológusaival beszélgetni. Mind a mozgásos, mind a kézműves-foglalkozások során a gyerekek megtanulhattak csapatban dolgozni.

A program a kistérségi vezetőségnek is elnyerte a tetszését, ezért azt a későbbiek során több településen is be fogják mutatni.

A tervek szerint a szeretetszolgálat játszóbuszához a későbbiek során további eszközöket is beszereznek majd, hogy szabadtéri programokat tudjanak rendezni azokon a településeken, ahonnan erre felkérést kapnak.

A Bátyúi kistérségben a következő hetekben Barkaszóra, Nagybakosra, valamint a kistérségi központba fog még ellátogatni a Máltai Szeretetszolgálat játszóbuszprogramja.

TV21 Ungvár/K. K.