Nyílt nap a Munkácsi Szent István Líceumban

2023. április 22., 18:36 , 1156. szám

Nyílt napot tartottak a Munkácsi Szent István Líceumban az érdeklődő szülők és diákok számára április 21-én.

Kristofori Olga, a líceum igazgatója elmondta, az egyházi iskolák fontos szerepet töltenek be a helyi magyarság életében.

„Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ez a nyílt nap sikeres legyen, és felhívjuk a figyelmet az iskolánkra, hogy érdemes minket választani, hiszen mi tudást, szeretetet és hitet biztosítunk a gyerekeknek, amire a jövőben szükségük lesz” – emelte ki a líceum igazgatója.

Az intézmény vezetői bizakodással várják az új tanév felvételi időszakát, hogy elegendő diák nyújtja be jelentkezését az intézménybe, hiszen fontos szerepe van egyházi iskoláknak. „Fontos azért is, mert itt a gyerekek anyanyelvükön folytathatják tanulmányaikat” – hangsúlyozta Kristofori Olga.

Az intézmény tanárai tartalmas programot állítottak össze az odalátogatók számára. A diákok és szülők betekintést nyerhettek az oktatási folyamatba, megismerkedhettek a líceum történetével, bejárhatták az épületet és a kollégiumot.

A program néhány órája alatt számos diák kedvet kapott ahhoz, hogy a 2023–24-es tanévet a Munkácsi Szent István Líceumban kezdje meg. A szülők is elégedetten nyilatkoztak az intézményt illetően. Véleményük szerint az intézmény biztosítja a gyerekek számára mindazokat a feltételeket és körülményeket, amelyeket egy szülő a gyerekének elképzelhet.

A Munkácsi Szent István Líceum a tervek szerint május 6-án újabb nyílt napot tart.

Az intézmény 2023–2024-es tanévére történő jelentkezés határideje 2023. május 10. Az intézménnyel és a felvételivel kapcsolatban minden egyéb információ elérhető a líceum weboldalán: https://munkacs-katlic.org.ua/

TV21 Ungvár/K. K.