Kányádi Sándor: Viseltes szókkal

vannak vidékek ahol a szerelem

akár a harmat az árnyékos helyen

tavasztól őszig őrizgeti magát

szerény hasonlat de illik rám s terád

félszeg is mint az iménti asszonánc

de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahová nehezen

vagy el sem ér a környezetvédelem

kimossák sóid kasza is fenyeget

csupán a harmat táplálja gyökered

tisztások széle északos vízmosás

ha annak vennéd hát legyen vallomás

vannak vidékek ahol csak úgy lehet

megmaradnunk ha kezemben a kezed

és a viseltes szónak is hamva van

ha félárnyékban s ha nem is boldogan

száríthat szél és süthet hevet a nap

míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Gyöngéd, elegáns szerelmes vers. Nem a nagy, égiháborús, szenvedélytépte érzelmekről szól, hanem a szerelem ökonómiájáról, magunk tájvédelméről. Nem a féktelen érzékiségről szól, mely kiéget, elemészt, hanem a szerelem tartósságáról, megújuló energiaforrásáról. Évekig, évtizedekig csakis úgy tarthatjuk meg a másikat, ha effajta gyöngéd erő vagyunk egymás mellett, gyökeret tápláló harmat, hacsak egy cseppnyi marad belőle, életben maradunk. Szokatlan szó is szerepel benne, mégpedig a „környezetvédelem”, hisz közelít a klímaváltozás pokla, s itt fordul át a vers a még rejtettebb értelmébe. Kányádi verseiben sokszor szétválaszthatatlan az egyes ember és a közösség viszonya, nem tesz e kettő között különbséget, szervesen ír és érez. Ha magáról ír, akkor is sokunkról, mindnyájunkról versel. Éppen ezért nemcsak szerelmes vers ez, hanem a vészhelyzet és a megmaradás verse. A szerelem megőrzésének stratégiája önazonosságunk megőrzésének stratégiájává is válhat, nemcsak a 80-as évekbeli erdélyi magyarok, hanem minden magyar közösség életstratégiájává. Türelem, rejtett kitartás, egymás táplálása, ez a mi stratégiánk, a harmatunk, mert az üldözés a mi esetünkben örökké jelen idejű. A „kasza is fenyeget” időszerűsége kétségbevonhatatlan. Kányádi a Kárpát-medence egyik utolsó mohikánja, egyik utolsó nagy közös költőnk volt, olvassuk hát újra a Vannak vidékek versciklusát, mert megbonthatatlan egészet alkot. Olvasás közben pedig eljuthatunk azokra a vidékekre, gyönyörű tájakra, ahol „a keserű számban édessé ízesül”. Vannak vidékek legbelül.

                Pataki Tamás