Stoltenberg: Ukrajna helye joggal van a NATO-ban

2023. április 26., 10:26 , 1156. szám

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt csütörtökön előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben. A tisztviselő, aki a teljes körű háború kitörése óta először kereste fel az ukrán fővárost, ellátogatott az orosz megszállók által a városban elkövetett rémtettekről világszerte ismertté vált Kijev megyei Bucsába, amelyet időközben felszabadítottak az ukrán katonák.

Az Elnöki Hivatal weboldalának tájékoztatása szerint Volodimir Zelenszkij államfő a Jens Stoltenberggel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón jelezte: a főtitkár látogatását „annak jeleként értelmezzük, hogy a Szövetség készen áll egy új fejezet – az ambiciózus döntések fejezetének – megnyitására Ukrajnával való kapcsolatában”.

Az államfő egyúttal megköszönte a NATO-főtitkárnak, hogy ukrajnai látogatását a felszabadított városok és közösségek felkeresésével kezdte.

„Egész Európának és a világnak világosan meg kell értenie, hogy csak Ukrajna győzelme ment meg más államokat és népeket azoktól a szörnyű pusztításoktól, veszteségektől és halálesetektől, amelyeket Oroszország hozott a földünkre” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.

Az elnök részletesen kitért a vendégével folytatott megbeszélésen érintett témákra. Az Ukrajnát támogató országok „Ramstein formátumú” németországi egyeztetésével kapcsolatban az államfő hangsúlyozta: mindenekelőtt az ukrán védelmi erőfeszítések fegyverekkel való támogatására számít. Rámutatott: „Minél tovább haladhatnak katonáink a fronton, annál hamarabb tér vissza Ukrajnába és egész Európába a legfontosabb dolog – a béke.”

Volodimir Zelenszkij egyben az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkárához fordult, hogy segítsen leküzdeni a partnerek „visszafogottságát” országunk nagy hatótávolságú fegyverekkel, modern légierővel, tüzérséggel és páncélozott járművekkel való ellátásában.

„A megfelelő döntések lassítása az a béke számára elveszett idő és azon katonáink élete, akik még nem kapták meg a védelmi eszközöket a létfontosságú mennyiségben” – hangsúlyozta.

A vilniusi NATO-csúcsra való felkészülés kapcsán az államfő megjegyezte, hogy a találkozó történelmi jelentőségűvé válhat.

„Köszönöm a meghívást, hogy vegyek részt a csúcson, ám fontos, hogy Ukrajna is megkapja a megfelelő meghívást. Nincs olyan objektív akadály, amely gátolná Ukrajnának a Szövetségbe való meghívásával kapcsolatos politikai döntések meghozatalát. És éppen most – amikor a NATO-országok lakosságának többsége és az ukránok többsége támogatja hazánk belépését a Szövetségbe – van itt az ideje a megfelelő döntéseknek. Ukrajna nélkül már nem képzelhető el az euroatlanti térség biztonsága, és az emberek tisztában vannak ezzel” – szögezte le az elnök.

A felek kitértek az Ukrajna számára arra az időszakra nyújtandó biztonsági garanciákra, amíg az ország úton lesz a Szövetség felé.

„Hangsúlyozom: ezek a biztonsági garanciák semmiképpen sem helyettesítik vagy késleltetik Ukrajna NATO-tagságát. Amíg tart majd a határozatok megvalósítása, máris szükség lesz a biztonságra. És ahogyan a történelem bebizonyította, erre nemcsak államunknak, hanem Európában mindenkinek, az egész szabad világnak is szüksége van. Éppen a biztonsági kételyek táplálták az agresszor illúzióit. Ezért a biztonságot illető egyértelműség megbízható védelmet jelent majd a népünk vagy bármely más szabad európai nép elleni agresszió megismétlődése ellen” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.

Az államfő egyben meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajna és a NATO együtt folytatni fogják a béke megszilárdítását Európában és a világban.

Jens Stoltenberg a sajtótájékoztatón méltatta az Ukrán Fegyveres Erők bátorságát és az ukrán nép kitartását, amelyek az egész világot inspirálják.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára úgy fogalmazott, hogy egy egyszerű üzenettel érkezett: a NATO Ukrajna mellett áll.

„Kiálltunk önök mellett a Krím 2014-es törvénytelen annektálása után, önök mellett állunk az orosz megszállók elleni hősies küzdelemben és országuk védelmében. És holnap is önök mellett fogunk állni, amikor újjáépítik az országot, és az ukrán nép fényes jövőjéért fognak dolgozni” – biztosított Jens Stoltenberg.

Hangsúlyozta: meg kell állítani az orosz agressziót.

A NATO-főtitkár támogatólag szólt a Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett békeképletről, és arról biztosított, hogy a Szövetség továbbra is erősíteni fogja az ukrán hadsereget.

„A lehető legerősebb ukrán biztonsági képességeket kell garantálnunk. Ukrajnának jogosan kell megtalálnia helyét az euroatlanti családban, Ukrajna helye joggal van a NATO-ban. És mi segítünk. Támogatásunkkal ezt lehetővé tesszük” – jelezte.

Jens Stoltenberg elmondta, hogy a találkozón megvitatták azt a hosszú távú támogatási kezdeményezést, amely segít Ukrajnának áttérni a szovjet korszak felszereléseiről és doktrínájáról a NATO-szabványokra, és biztosítja az ukrán hadsereg, valamint a szövetségi erők teljes interoperabilitását.

„Ez a NATO Ukrajna iránti hosszú távú elkötelezettségének bizonyítéka. A Szövetség önök mellett áll ma, holnap és kitart, ameddig kell” – biztosított Jens Stoltenberg.

(ntk/president.gov.ua)