Juhász Gyula: Az ópiumszívó

2023. április 30., 12:19 , 1156. szám

A lámpa sárga lángja sápad,

A szürke füst lassan lebeg

S már látok boldog déli tájat,

Fantasztikus, új szigetet.

 

Az unt jelen spanyolfalán túl

Kitárul egy zengő világ,

Mely új vigaszt ujjongva árul

S mutat száz álom-Indiát.

 

Mily gyönyörűség így lebegve

Örvény, való, bánat felett,

Mint óceáni fellegek

 

És szállani arany egekbe

S egy résen át csak nézni őt:

Gonosz, silány, szép földi nőt.

 

 

Ó, az ópium, a századelő nagy reménysége, boldog kábítószere, mely világháborúkba ringatta a nemzeteket, hogy utána mérgező ideológiák kínáljanak gyógyírt kihűlt ábrándjaikra. Minden korszaknak megvan a maga ópiuma, és manapság már ópiumot sem kell szívnunk ahhoz, hogy száz álom-India kápráztasson el a telefonképernyőn vagy a fogyasztói reklámözönben. Elópiumosodott az életünk, állandó függőségben élünk, éppen ezért az ópiumbarlang füstfátyla helyett egyre inkább a tiszta forrásra vágyunk – álmokból vissza a heideggeri jelenvalólétbe, az isteni rend izzásába, a nap alá. Árnyékból a fénybe. Ám nemcsak erről szól Juhász Gyula verse. Andalító zenéje, álomképei már elsőre rabul ejtettek, és az elvágyódás, az elálmodozás erős, mégis melankolikus vágyát szívtam magamba belőle. Oly gyönyörűen és tömören leírta ezt a vágyat, hogy olvasása után már nem kell semmiféle szer, ahhoz, hogy óceáni fellegekként szálljak az arany egekbe. És talán ez az irodalom igazi értelme, hogy helyettesítheti a kábítószert, hogy ezerszer erősebb káprázatot kínál, a gyönyörűséges katarzíst. Az irodalom a mi ópiumunk – de jó lenne e mottóig eljutni. Zseniális, ahogyan a költő a „spanyolfal” és az „álom-India” szavakkal fokozza a „déli táj” és az „új sziget” képzeteit. Igen, valahogyan úgy képzeljük, hogy a boldogság valahol egy szigeten vár ránk, tehát mindentől elzárt helyen, ahol nem zavarhatnak sem emberek, sem istenek. És már az ókor óta! Az elvágyódás oka pedig legtöbbször… egy gonosz, ám szép nő – e két tulajdonság valahogyan összetartozik, mint a jin és a jang. Boldogok a versolvasók.                  

Pataki Tamás