Honismereti kirándulások a KMNE szervezésében
Olvasói levél
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén két alkalommal is szervezett már honismereti kirándulást. Erre a lehetőségre többszörös volt a túljelentkezés, ezért egymást követően két szombaton ötven-ötven fővel valósult meg a program.
Április 22-én és 29-én Horváth Zoltán túravezetőnk segítségével ismerkedhettünk meg szűkebb régiónk csodálatos tájaival. Az alábbiakban résztvevők élménybeszámolói olvashatók:
„Olyan helyszínekre jutottunk el, amelyeket eddig nem láthattunk. Kényelmes buszon, nagyon jó társasággal fedeztük fel ezeket a szép látnivalókat. Nem tudunk negatívumokat írni, kellemesen elfáradtunk. Köszönjük azt a sok háttérmunkát, amit egy-egy program szervezésébe fektettek, nekünk minden jó volt, csak így tovább!”
„Nagyon jó volt az egész program, szép volt minden helyszín. Köszönjük szépen a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat (el is fáradtunk, de még az is jó volt)!”
„Nekünk minden helyszín nagyon jó volt, mivel még nem jártunk sehol, de a gyerekek a beregszentmiklósi kastélyban érezték a legjobban magukat. Köszönjük szépen a szervezést, a fáradságot, amit értünk tettetek. Isten áldja további munkájukat!”
„Április 29-én a gyerekekkel részt vettünk a honismereti kiránduláson. Több helyre is ellátogattunk. Nekem nagyon tetszett a Feszty-kilátó és a körkép. A gyerekeknek is tetszettek a látnivalók. Itt kiemelném a Bokotej Lóránt-alkotóházat. Mindezt még élménydúsabbá tették a Horváth Zoltán jóvoltából hallott történetek. Kellemesen elfáradtunk a nap végére. Visszatekintve: megérte! Köszönjük, KMNE!”
A program megvalósulását Magyarország Kormánya támogatta.
Szilágyi Zsuzsa
résztvevő