Folyamatosan támogatja a helyi és a menekült rászorulókat a Nagyszőlősi Karitász
Az elmúlt tizenhárom hónapban a különböző segélyszervezetek erejüket megsokszorozva támogatták a helyi rászorulókat és a Kárpátaljára érkező bajbajutottakat egyaránt. A Nagyszőlősi Karitász is jelentős szerepet vállalt a segítségnyújtásban, akik jelenleg háromszáz belső-ukrajnai személyt támogatnak rendszeresen.
A karitász munkatársainak jóvoltából egy ingyenkonyha is üzemel Nagyszőlősön, amely a mai napra már csak nyolc menekültet étkeztet napi rendszerességgel.
Igaz, étkeztetésben mindössze nyolc menekült részesül, azonban a településen a karitásznál regisztrált menekültek száma összesen kétszázhuszonnégy, akik havi rendszerességgel részesülnek élelmiszer-adományokban és higiéniai eszközökben, valamint – amennyiben mód van rá – anyagi támogatásban is.
Az adományok kiosztása mellett a karitász fontosnak tartja azt is, hogy szabadidős programokat szervezzen a nehéz időszakot megélőknek.
A karitász munkatársai heti egy alkalommal szerveznek különböző szabadidős foglalkozásokat, magyar mint idegen nyelv órákat, kézműveskedést, táncórákat, kirándulásokat, hogy a háborút elszenvedő személyek, főként a gyerekek, ne csak fizikailag, hanem lelkileg is feltöltődhessenek.
A foglalkozásoknak a nagyszőlősi római katolikus templom plébániája ad otthont.
A Nagyszőlősi Karitász munkatársai minden nehézség ellenére folytatják a munkát, a segítségnyújtásra ugyanis még nagyon sokáig szükség lesz.
TV21 Ungvár/K. K.