Több mint huszonötször szúrta meg áldozatát a gyilkos

2023. május 12., 10:34

Kijevben egy férfi bezárt egy nőt a lakásba, és késsel többször megszúrta. A 47 éves helyi lakos a helyszínen belehalt sérüléseibe – jelentette a TSZN a fővárosi rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.

Mint írják, a nő még fel tudta hívni az édesanyját és segítséget kért. A helyszínre kiérkező rendfenntartók betörték az ajtót és megtalálták a nő holttestét.

Denisz Teljatnik, a bűnügyi rendőrség vezetője szerint az elkövető és áldozata a lakás konyhájában szeszes italokat fogyasztott. Az italozás alatt veszekedés tört ki, melynek során a férfi késsel megszúrta a nőt. A nő megpróbált a hálószobába menekülni, de a támadó nem állt meg, és több mint 25 sebet ejtett rajta.

A támadást követően a tettes öngyilkosságot kísérelt meg, megvágta a nyakát. Jelenleg kórházban van. A törvényszéki szakértők a lakásban lefoglalták a kést és a bűncselekmény egyéb tárgyi bizonyítékait.

A körzeti ügyészséggel való egyeztetés alapján a rendőrség desznai kerületi osztálya a Büntető törvénykönyv 115. cikkelyének 1. pontja alapján szándékos emberöléssel gyanúsította meg az elkövetőt.

(tsn.ua/Kárpátalja)