Vasárnapi üzenet: 2023. május 21.

2023. május 21., 08:15 , 1159. szám

Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?              János 11, 40

Lázár feltámasztásának történetében nyolcszor fordul elő az, hogy mit jelent hinni. A Biblia nem a hit meghatározását adja, hanem a hívő élet dinamizmusát szemlélteti.

Hinni azt jelenti, hogy semmi olyat nem várunk Istentől, amit nem ígért, de mindent nagy hittel várunk, amit megígért. Nem ígérte, hogy nem érnek szenvedések, tehát nem csalódom, ha próbák jönnek. De ígérte, hogy a benne hívő minden nyomorúság közepette is az Ő jelenlétében marad.

Hinni azt jelenti, hogy bármi ér, legelőször Jézushoz fordulok. Amikor Lázár beteg lett, testvérei azonnal Jézushoz küldtek: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Nem a maguk érdemeire hivatkoznak, hanem Jézus szeretetére, és teljesen rábízzák a segítés módját és idejét.

Hinni azt jelenti, hogy azt veszem komolyan, amit Jézus mondott, akkor is, ha az eszem és a tapasztalataim számára felfoghatatlan. Mert mit jelent az, hogy „aki hisz bennem, ha meghal is, él”? Hogyan kell ezt érteni? Hiszen aki meghalt, meghalt.

Aki hisz, másként vélekedik a dolgokról, mint az, aki nem hisz. Az emberek vádolják Jézust: megtehette volna, hogy Lázár ne haljon meg, mégis miért nem tette meg? Mária és Márta viszont teszik, amit Jézus mond. Még azt is, hogy a követ vegyék el a sír szájáról. Ennek semmi értelme, sőt veszélyes, mert már „szaga van”. Jézus szavára azonban mégis megteszik, s csak utólag látják, hogy így tudott kijönni testvérük a sírból.

Aki hisz, vállalja Jézust, ha miatta bajba kerül, akkor is. A feltámadott Lázár meggyőző bizonysága lett Jézus isteni hatalmának. Ezért Jézussal együtt őt is meg akarták ölni. Az igaz hit sorsközösség Jézussal: itt a szenvedésben is, odaát az Ő dicsőségében is.

„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki” (Lukács 1, 45).

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja (részlet)