A nehéz időkben is együtt dobban a szív

„Bajban ismerszik meg a barát” – mondja a jól ismert bibliai mondás. Mostani interjúnkból olyan embereket és civil közösségi összefogást ismerhetünk meg, akik számára a több ezer km-es távolság és a háború sem elrettentő ok, hogy autóba üljenek és ellátogassanak Kárpátaljára. Az ilyen emberek és közösségek szolidaritás vállalása és önzetlen segítségnyújtása nemcsak példaértékű, de mindannyiunk számára megerősítés, hogy bár vihar dúl a fejünk felett, mégis vannak segítő kezek, s a nehézségeket is átvészelhetjük együtt. A Magyarokért a Kárpátok Gyűrűjében Alapítvány civil összefogás által jött létre 2012-ben. Az alapítvány az elmúlt évek során rendszeresen járt ki Kárpátalja több településére, ahol különböző adományokkal segítette a helyi egyházi közösségek működését. Mostani ittjártukkor Dercenben találkoztunk, ahol tudósítónk személyesen beszélgetett az alapítvány elnökével, Kádas Jánosné Pásztor Katalinnal, valamint a különleges delegáció tagjaival tevékenységükről, segítségnyújtásukról.

‒ Mikorra nyúlik vissza a Kárpátaljával való kapcsolatuk?

‒ Az alapítványunkat 2012-ben hoztuk létre, azonban a létrehozók már 2007 óta aktívan tevékenykednek. Egy baráti társaságként működtünk eleinte, s első körben Erdélybe vittünk ki magyar nyelvű könyveket. Azóta több mint 100 000 magyar nyelvű könyvet vittünk szét, ebből nemcsak Erdélybe, de Kárpátaljára is hoztunk az évek során, többek között Munkácsra a II. Rákóczi Ferenc Líceumba. Sok éven át támogattuk Böjte Csaba testvér gyermekotthonát is Gyimesben. Kárpátaljára 2008-ban látogattunk ki először, egy kedves barátom által. Egy hosszas kórházi kezelést követően ismerkedtem meg egy gáti születésű nővérrel, s az ő meghívására érkeztünk először Kárpátaljára. Dercenbe az ő baráti társasága által kerültünk, akkoriban Máté Gyula volt a polgármester, s elindult a közös ötletelgetés, hogy miben tudunk segíteni. 2015-ben az alapítványunknak lett egy nagyobb amerikai mecénása, akinek kérése volt, hogy az általa felajánlott összeget kimondottan Kárpátaljára szeretnék eljuttatni. Ettől kezdve minden évben egyszer eljöttünk Kárpátaljára.

‒ Az elmúlt évek során csak Dercenben jártak?

‒ Nemcsak Dercenbe hoztunk segítséget, hanem több beregszászi járási településre célirányosan vittünk adományt, amely több mint 18 millió forint értékű tartós élelmiszer volt, s nemcsak református gyülekezetek számára, hanem más felekezetű egyházaknak, gyermekotthonoknak.. Most a háború alatt igyekszünk inkább ott segíteni, ahol ingyenkonyhák üzemelnek, mint itt, Dercenben. Volt arra is példa, hogy mi magunk jártunk házról házra, és úgy juttattuk el az embereknek adományt. A háború óta már többször voltunk Kárpátalján.

‒ Ezúttal kimondottan Dercen volt a cél, s ha jól tudom, a delegáció egyik tagja másik kontinensről utazott ide.

‒ Most azért esett ismét Dercenre a választás, mert nemcsak mi, az alapítvány képviselői érkeztünk, hanem velünk tartott Amerikából az alapítványunk egyik mecénása, Németh Maurus atya, aki számára kiemelten fontos Kárpátalja, így szerettük volna, ha látja, hogy az adományok hova érkeznek.

‒ Korábban említette, hogy a háború kitörése óta rendszeresen járnak vidékünkre.

‒ Számunkra elvi kérdés volt, hogy személyesen jöjjünk el a helyszínekre. Amikor első alkalommal elindultunk, nem volt semmi félelem bennünk, amikor egy-egy katonai poszttal találkoztunk, az kicsit rémisztő volt. De gyakorlatilag zökkenőmentesen sikerült mindenhová eljutnunk.

Az 1956-ban Amerikába menekült Németh Maurus atyának és kis gyülekezetének kiemelten fontos a kárpátaljai magyar közösség helyzete. Maurus atya 1956. november végén menekült el Magyarországról, ezt követően fél évet Ausztriában majd Hollandiában töltött, 1957-ben pedig Kanadába emigrált. A British Kolumbiában eltöltött hat évet követően Vancouverben kezdett el segédkezni az akkor szerveződő magyar katolikus közösség felépítésében. 1963-tól tagja lett a Kaliforniai Portola Valley-i szerzetesrendnek. Maurus atya jelenleg a Woodside Szerzetesház lelkésze, amelyet hét magyar pannonhalmi szerzetes alapított 1956-ban. A Woodside Szerzetesház a magyar vallásos és kulturális élet központja, az elmúlt harmincöt évben pedig a Magyar Katolikus Misszió központjává is vált, melynek már huszonkét éve Maurus atya a lelkésze. A Szerzetesház az otthona a Magyar Cserkészetnek és a San Francisco Bay Area sok más magyar kulturális eseményének is.

‒ Első alkalommal érkezett Kárpátaljára?

‒ Ez az első alkalom, hogy egy anyaországtól elszakított területen járok. A háborúról már odahaza nagyon sokat hallottunk. Sajnálattal könyveljük el, hogy ebben a szép országban ilyen mértékű pusztítás zajlik. Nagyon sajnáljuk, hogy háború van.

‒ Hogyan került kapcsolatba a Magyarokért a Kárpátok Gyűrűjében alapítvánnyal?

‒ Az én kis magyar közösségem Kaliforniában él és működik, én már ott élek hatvan éve, San Francisco közelében a Magyar Katolikus Misszióban tevékenykedem. Életképes kis közösségről van szó. A közösségünk létezésének három célja van: az első az, hogy összejövünk Istent imádni minden vasárnap a templomban magyar tradíciók szerint. A második célja, hogy próbáljuk magyar kultúránkat és nyelvünket életben tartani. Ahol mi működünk, ott egy hét magyar bencés szerzetes által létrehozott alapítvány működik, ahol többek között a bencés közösség és iskola is működik, a magyar katolikus misszió s a cserkészet is ott székel. A harmadik fontos pillére a közösségi működésünknek, hogy rászoruló magyar testvéreinket segítsük a világ különböző részein, de különösen fontos figyelmet fordítunk az anyaországtól elszakított magyar testvéreinkre. Már nem emlékszem pontosan, hogy hogy indult a kapcsolat a Magyarokért a Kárpátok Gyűrűjében alapítvánnyal, de egyszer csak elénk jött ennek az alapítványnak a működése, és számunkra már a kezdet kezdetén nagyon szimpatikussá vált az alapítvány tevékenysége, s az, hogy civil összefogás működteti. Az első segítségnyújtás után maximálisan meg voltunk elégedve a munkájukkal. Tehát ezt az alapítványt mi már elég hosszú ideje támogatjuk, és fogjuk is támogatni, hiszen most személyesen is látom, hogy mit csinálnak. Úgy érzem ,jó helyre küldjük a segítséget ide, Dercenbe.

‒ Milyen tapasztalatokat sikerült szerezni az itt eltöltött idő alatt?

‒ Itt élő magyar közösség van, remélem, hogy életben is marad, bízom benne, hogy az ukrán állam által hozott jogi megszorítások nem fognak káros hatással lenni a magyar életre. Legtöbbször úgy érzem, hogy hazánknak az elszakított részein magyarabbak a magyarok, mint az anyaországban. Kárpátalja különösen nehéz helyzetben volt mindig is a többi elszakított területhez képest, ezért fontosnak tartjuk, hogy ezeket a csodálatos kis magyar közösségeket segítsük.

Zsukovszky Miklós, a derceni református egyház lelkésze kérdésünkre elmondta: „Hálásak vagyunk a tolcsvai barátainknak és Maurus atyának a hozzánk eljuttatott adományokért. A háború kitöráse előtt is már évente egyszer meglátogattak bennünket, élelmiszer-adományt hoztak a számunkra, de amióta a háború megkezdődött, több alkalommal hoztak településünkre hasonló szállítmányt. Nagy jelentősége van az élelmiszer-adománynak, hiszen mi egy ingyenkonyhát működtetünk Dercenben, s ezáltal körülbelül 60‒70 rászoruló ember számára biztosítunk heti öt alkalommal ingyenes kétfogásos meleg ebédet. Ennek a konyhának a fenntartása szempontjából ez egy nagyon nagy adomány, hiszen ezt a konyhát mi a gyülekezet önköltségéből nem tudnánk működtetni. Sajnos a jelenlegi helyzetben egyre inkább szükség van ennek a konyhának a működtetésére, hiszen egyre több az idős, egyedül hagyott ember, illetve a rászoruló család.”

Kedves olvasónk, nehéz időkben is vannak barátok, akiknek együtt dobban a szíve velünk, még ha több ezer km is választja őket el tőlünk, még ha személyesen nem is ismernek minket, de erkölcsi és keresztényi kötelességként fontos számukra itt, a Kárpátok gyűrűjében lévő magyar testvéreik sorsa. Köszönet illeti azon magyarokat, akik a nehéz időkben sem hagyják egyedül a kárpátaljai magyar közösségeinket.

            Várady Enikő