Guti Pünkösdi Napok

Bárány volt a főnyeremény

2023. május 30., 11:50 , 1161. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a háború második évében is megszervezte a Guti Pünkösdi Napok néven ismertté vált, harmincéves múltra visszatekintő, de mára már pünkösdvasárnapi rendezvénnyé rövidült közösségerősítő, hagyományőrző programját. A Guti Pünkösdi Napok alkalmat adott a találkozásokra, hagyományaink ápolására, sportolásra, kikapcsolódásra és szórakozásra egyaránt.

A pünkösdi nap a hagyományokhoz híven ünnepi istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, majd délután a Guti Gimnázium udvarán folytatódtak az események.

Bacskai József ungvári magyar főkonzul köszöntőbeszédében kiemelte: „Amikor felidézzük a pünkösdi ünnepkör legfontosabb jelképét, a fehér galambot – amely egyébként az egész világon a béke jelképe is. Egy pillanatra álljunk meg, és gondoljunk azokra, akik most nem lehetnek közöttünk. Talán sohasem volt még ennyire időszerű a pünkösd reményt adó üzenete, hogy közénk is eljött, közöttünk van a Szentlélek, az Atya és Fiú kölcsönösen kiáradó szeretete, akkor, amikor nap nap után a háború borzalmaival, az emberi életek, köztük a kárpátaljai magyar honfitársaink elvesztésével kell szembesülnünk. Reméljük, a Szentlélek elhozza számunkra és minden embertársunknak a szellemi megvilágosodást, az életet megóvó békét…”

Simcsera János, a Nagybégányi kistérség alpolgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény megvalósításához. „Az ilyen közösségi események nemcsak szórakozást és kikapcsolódást nyújtanak, hanem erősítik a köteléket közöttünk…” – emelte ki, hangsúlyozva, hogy a szentlélek ereje segít nekünk az együttműködésben rejlő erő felismerésében, és abban, hogy összefogva építsük közösségünket.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének, valamint a rendezvény szervezőbizottságának elnöke elmondta: „Ukrajna nehéz időket él át, a háború kíméletlensége rányomja bélyegét életünk mindennapjaira. A fenyegető veszély sokakat vitt idegen földekre, és fortélyos félelem lakozik sokak szívében. Mi úgy gondoljuk, hogy mindezek ellenére szükség van az ilyen rendezvényekre, találkozókra, hogy elfeledjük a megpróbáltatásokat, az emberek biztatást, bátorítást kapjanak, ismerjék fel a szülőföld megtartó erejét, a közösséget megtartó hit és az összetartozás fontosságát” – hangsúlyozta Sin József.

A köszöntőbeszédek után érkeztek meg feldíszített szekéren a Guti Gimnázium népviseletbe öltözött tanulói, akik felidézték pünkösdhöz kapcsolódó néphagyományainkat népi játékokkal, táncokkal, népdalokkal színesített műsorukkal. A pünkösdi királynő idén Deák Orsolya, a pünkösdi király pedig Demeter Ákos lett Guton, mindketten a helyi gimnázium tanulói.

A guti fiatalok mellett felléptek a rendezvényen a Kisbégányi, a Beregdédai és a Nagybégányi Gimnázium hagyományőrző csoportjai is. A helyi óvoda nagytermében a település és a Guti Pünkösdi Napok történetét bemutató fotókiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A műfüves focipályán zajlott a Darcsi Viktorról elnevezett kispályás focitorna, amelyre négy ifi és három öregfiúk korosztályba tartozó csapat nevezett. Az ifik között Kisgut csapata lett a győztes, a döntőt a környékbeliekből verbuvált válogatott ellen játszották. Ebben a korcsoportban a legjobb játékosnak járó díjat Szup Erik vehette át. Az öregfiúk között a döntőben Kígyós és Nagybereg közös csapatának nagy csatában, 1-0 arányban sikerült legyőznie a beregszászi járási válogatottat. A gólkirály Deák Dezső lett az ezüstérmes csapatból, a legjobb játékosnak pedig Derceni Kóku Bélát választották a győztes csapatból.

Kötélhúzásban ugyancsak Kígyós és Nagybereg közös csapata nyerte el az első helyezettnek járó díjat. A hatalmas követ a fiatalok közül Főző Attila, szenior korcsoportban Tóth György dobta a legtávolabbra. Rönkdobásban Pocsai Béla bizonyult a legjobbnak.

A szervezők minden vendéget asztalhoz ültettek, nem feledkeztek meg a faluban már több mint egy éve velük élő kelet-ukrajnai menekültekről sem, akik közül csak a község óvodájában tizenöten élnek, több család pedig magánházakban.

Nagy sikert aratott és humoros fordulatokban is bővelkedett az idei tombola, amely közel egy órán át tartott. A két fődíj egy élő gúnár és egy ugyancsak eleven bárány volt, sok más hasznos nyeremény mellett. A bárányt a szerencsés ifj. Peres László vihette haza.

Igazán jó hangulatú esemény volt az idei pünkösdi rendezvény Guton, amely egy napra feledtetni próbálta a második éve tartó háború összes borzalmát a helybéliekkel, vendégeikkel és a szlavjanszki és harkivi menekült családokkal.               

Badó Zsolt