Potápi Árpád János: A legfontosabb az eddig elért eredmények megvédése

2023. június 21., 09:53 , 1164. szám

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a VIII. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozójának megnyitóján Mezőkövesden arról beszélt, hogy a legfontosabb az, hogy az elmúlt 10-12 évben elért eredményeket meg tudják őrizni.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott, nagy dolog, ha az eredményeket meg tudják védeni, hiszen 2020-tól alapvetően változott meg a világ, főleg Közép-Európában, amihez alkalmazkodnunk kell. Ha sikerül megőArizni az eredményeket, és keményen dolgozunk, akkor közösen ezen a nehézségen is túl leszünk, és a gazdaság továbbra is gyorsan tud növekedni – mondta az államtitkár.

Köszöntőjében arról is beszélt, hogy a kezdeményezést a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valósítja meg a külhoni partnereken keresztül, de gyakorlatilag a magyar kormány támogatja a vállalkozókat annak érdekében, hogy azok magyar embereket foglalkoztatva hozzájáruljanak ahhoz, hogy a magyar embereknek ne kelljen elhagyniuk a szülőföldjüket a boldogulásuk érdekében.

Hozzátette, a munkájuk 2016-tól elsősorban az, hogy a határon túli magyar vállalkozókat megszólítsák, akárcsak a pedagógusokat, az orvosokat és a más területeken dolgozókat, és hálózatba tudják szervezni őket a térségben, a nagyobb régiókban, majd végül a Kárpát-medencében.

Mindezt azért, hogy fejleszthessék a gazdasági kapcsolatokat, hogy kialakuljon egy egységes Kárpát-medencei magyar gazdaság, erősödjön a magyar nemzetgazdaság – mondta az államtitkár.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy azok a magyar vállalkozók, akik az utódállamok területén dolgoznak, ha ki tudják használni a magyarországi, az adott ország és az európai uniós pályázati lehetőségeket is, akkor előnyre tehetnek szert az országukban élő más vállalkozásokkal szemben. Nemzeti érdek a magyar gazdaság ilyen módon történő erősítése – tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte: a VIII. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozójára másfél óra alatt betelt a 200 jelentkezési hely. A rendezvényre 45 olyan vállalkozó érkezett, aki először vesz részt az eseményen. A találkozóra Erdélyből 103, Vajdaságból 41, Felvidékről 42, míg Kárpátaljáról 30 vállalkozó jött – tette hozzá.

(MTI/Kárpátalja)