II. Rákóczi Ferencre és a szabadságharcra emlékeztek a Bovcár-kútnál

2023. július 18., 13:15 , 1168. szám

Csöndes koszorúzással méltatta a Felső-Tisza-vidék magyarsága a Nagyságos Fejedelem emlékét, valamint a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatáját július 16-án. A szórvány magyar közösség az Égermező (Vilsáni) előtt található Bovcár-kutat felkeresve emlékezett meg az 1703‒1711 között zajló szabadságharcról és Rákóczi szellemiségéről.

A legenda szerint a helyiek elbújtatták a Nagyságos Fejedelmet a németek elől, aki hálából segített a falunak kutat ásni és kikövezni az oldalát. A megemlékezésen Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Valamikor ötven évvel ezelőtt motorbiciklivel jöttünk ide először a forráshoz. A helyiek megőrizték az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított emléktáblát. A kutat a KMKSZ 2020-ban felújíttatta. A helyi lakosság úgy ismeri ennek a településnek a nevét, hogy Bovcár, ami azt jelentette, hogy itt volt a cár. Rákóczit a ruszinság végtelenül kedvelte, hiszen egymásra voltak utalva akkor is, mi pedig most is egymásra vagyunk utalva. Nagyon fontos, hogy minden Rákóczi-emlékhelyeket megőrizzünk, hiszen a szabadságharc bölcsője a kárpátaljai vidékről indult el. A kezdet az valahol az első győztes csata volt Újlak mellett, s a befejezés is valahol itt. Ezért fontos, hogy vigyázzunk ezekre a helyekre” – mondta el Sari József.

Az emlékező gondolatokat követően a megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Az eseményen jelen volt Buczkó István beregszászi magyar konzul.        

ve