Megújult a tiszapéterfalvai György Endre-kastély képtára
Magyarország Kormányának támogatásával részlegesen megújult a György Endre-kastély. Az épületen kicserélték a nyílászárókat, a fűtésrendszert, illetve sikerült kiépíteni a vízhálózatot is. A támogatás által részleges tetőcserére is sor került, így az épület elülső tetőszerkezetét is sikeresen megújították.
A kastély a XIX. század közepén épült. Tulajdonosa az egykori földművelésügyi miniszter, közgazdasági író, György Endre volt, aki nyári laknak használta az épületet. A kastélyban 1986-ban Bíró Andor, a Határőr Agrárcég elnöke kezdeményezésére megnyílt a Péterfalvai Képtár. A galéria azóta a kárpátaljai festőiskola legnevesebb művészeinek képeiből tart fenn állandó tárlatot, 2007-től a Magyar Nemzeti Jelentőségű Intézmények sorába tartozik.
A mostani felújítás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, a felújítás a Péterfalvai kistérség és az Ugocsa Hagyományőrző Egyesület felügyelete által jött létre.
kőváry



