A rágalmazásról

„Bekapcsolódtam egy vitába a közösségi médiában. Az a személy, akit a mondandóm érzékenyen érintett, közölte, hogy beperel rágalmazásért, pedig én csak a véleményemet fejtettem ki erkölcsi kérdésekről, alapvetően szakmai szempontok mentén. Szerintem, ha bárkit be lehet perelni azért, mert elmondta a véleményét, akkor tulajdonképpen nincs is szólásszabadság, azok az élet urai, akik a bírósággal fenyegetve bele tudják fojtani a szót a többiekbe. Mi alapján és hogyan dönt a bíróság a rágalmazásról?”

– Ukrajna Alkotmányának 34. cikkelye szerint mindenkinek biztosított a gondolat- és a szólásszabadság, nézeteinek és meggyőződésének szabad kifejezése. Ugyanakkor az Alkotmány 68. cikkelye értelmében mindenki köteles szigorúan betartani Ukrajna Alkotmányát és törvényeit, nem sértheti más emberek jogait és szabadságát, becsületét és méltóságát. Tehát a gondolat- és szólásszabadsághoz, a nézetek és meggyőződések szabad kinyilvánításához való joggal együtt jár a személynek az a kötelezettsége is, hogy ne terjesszen egy személyről pontatlan információt, illetve olyan információt, amely sérti méltóságát, becsületét, vagy rontja üzleti hírnevét.

Az Alkotmány 32. cikkelye szerint mindenkinek biztosított a saját magára és családtagjaira vonatkozó pontatlan adatok megcáfolásához való jog, valamint az ezáltal okozott anyagi és erkölcsi kár megtérítéséhez való jog.

Segítségünkre lehet még e tárgyban Az információról szóló törvény (Закону України «Про інформацію») 30. cikkelye, melynek értelmében senkit sem lehet felelősségre vonni érték­ítélet kifejezésre juttatása miatt.

Ugyanezen 30. cikkely 2. pontja szerint az értékítélet – a rágalmazás kivételével – tényadatot nem tartalmazó állítás, kritika, cselekvés értékelése, valamint olyan állítás, amely többek közt a nyelvi és stilisztikai eszközök használata (hiperbola, allegória, szatíra alkalmazása) miatt nem értelmezhető tényadatot tartalmazóként. Az értékítéletek nem cáfolhatók meg, igazságtartalmuk nem bizonyítható.

A 2. cikkely második bekezdése ugyanakkor hozzáteszi: ha a személy úgy véli, hogy az értékítéletek vagy gondolatok sértik méltóságát, becsületét, vagy rontják üzleti hírnevét, valamint érintik egyéb személyes, nem vagyoni jogait, élhet a törvényben biztosított válaszadási jogával, valamint saját értelmezése közreadásával ugyanabban a médiában. Ha a szubjektív véleményt brutális, megalázó vagy obszcén, a méltóságot, becsületet vagy üzleti hírnevet sértő módon nyilvánították ki, a kinyilvánító az okozott erkölcsi kár megtérítésére kötelezhető.

A bíráknak az ilyen esetekben a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásai is segítenek eligazodni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az értékítéletek olyan vélemények, meg­győződések, egyes tények és hiányosságok kritikai értékelése, amelyek az alperes szubjektív véleményének, nézeteinek kifejezését jelentik, és amelyek megfelelése a valóságnak nem ellenőrizhető (ellentétben a konkrét tények ellenőrzésével) és cáfolható (lásd: Постанова Пленуму ВСУ «Про судову практику у справах про захист гідності та честі фізичної особи, а також ділової репутації фізичної та юридичної особи» 27. 02. 2009, №1!).

Figyelembe véve a vonatkozó alkotmányos rendelkezéseket, a bíróságoknak a méltóság, a becsület és az üzleti jó hírnév védelmével kapcsolatos ügyek elbírálásakor egyensúlyt kell biztosítaniuk a gondolat- és szólásszabadság alkotmányos joga, a szabad véleménynyilvánítás és meggyőződés joga között egyfelől, s az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog, a személyes és családi életbe való be nem avatkozás alkotmányos garanciái, a személyre vonatkozó pontatlan adatok megcáfolásához való jog bírósági védelme között másfelől – mutat rá a Legfelsőbb Bíróság.

A rágalmazás a jelenlegi Büntető törvénykönyv (Кримінальний кодекс України) hatályba lépése óta (2001) nem minősül bűncselekménynek. Bár történtek kísérletek a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségének újbóli bevezetésére a személy becsületét és méltóságát sértő információk terjesztéséért – mivel úgy vélték, hogy a felelősségre vonás polgári jogi vonalon nem elég hatékony –, az erre vonatkozó törvényjavaslatokat soha nem fogadták el. Ellenzői szerint egy ilyen rendelkezés korlátozná a szólásszabadságot, visszatérést jelentene a totalitárius rendszerek gyakorlatához.

A Polgári törvénykönyv (Цивільний кодекс України – a továbbiakban: Ptk.) 94., 277. cikkelyei szerint az a magán- vagy jogi személy, akinek személyes, nem vagyoni jogait a rá vonatkozó pontatlan információ közlése következtében megsértették, jogosult a válaszadásra, valamint az információ cáfolására.

A méltóság, a becsület vagy az üzleti jó hírnév védelmében a magánszemély vagy más érdekelt személyek (családtagok, hozzátartozók stb.) jogosultak pert indítani, ha az ilyen információ közvetlenül vagy közvetve sérti személyes, nem vagyoni jogaikat. Az alperes ilyen esetekben az a magán- vagy jogi személy, aki ezt az információt terjesztette, valamint az információ szerzője.

Az ilyen ügyek rendszerint polgári peres eljárás tárgyát képezik, kivéve a jogi személyek és a gazdasági élet egyéb szereplői közötti üzleti jó hírnév védelmével kapcsolatos ügyeket, amelyeket a gazdasági bíróságok jogosultak tárgyalni.

Az alperes felelősségének megállapításához bizonyítani kell:

• az információ terjesztését, azaz legalább egy személy tájékoztatását (a felperesen kívül);

• hogy a kifogásolt információ érinti a felperest, rá vonatkozik;

• hogy a terjesztett információ téves;

• hogy az ilyen tevékenység sérti a személyes, nem vagyoni jogokat, azaz kárt okoz, vagy akadályozza a felperest jogai gyakorlásában.

A Ptk. 277. cikkelye és a Polgári eljárási törvénykönyv szerint az alperesre hárul a kötelezettség, hogy bizonyítsa a terjesztett információ hitelességét, azonban a felperesnek joga van bizonyítékot benyújtani a terjesztett információk hiteltelenségére vonatkozóan. A felperesnek kell bizonyítania, hogy az alperes terjesztette az információt, valamint azt, hogy ennek következtében személyes, nem vagyoni jogai sérültek.

Megjegyzendő, korábban a Ptk. 277. cikkelyének harmadik pontja úgy rendelkezett, hogy a személyről terjesztett negatív információ nem minősül hitelesnek, ha a terjesztő nem bizonyítja azt (tisztesség vélelme). Negatívnak kellett tekinteni azokat az információkat, amelyek azt állították, hogy egy személy megsértette a hatályos jogszabályokat, vagy egyéb normákat nem tartott be (például erkölcsi elveket, az együttélés általánosan elfogadott szabályait, etikátlan magatartást tanúsított a személyes, társadalmi vagy politikai életben, stb.), és ezek a felperes álláspontja szerint sértették a méltósághoz, a becsülethez vagy az üzleti jó hírnévhez való jogát. Ezt a pontot azonban 2014-ben törölték a cikkelyből.

Ha a szubjektív véleményt brutális, megalázó vagy obszcén módon fejezik ki, amely méltóságot, becsületet vagy üzleti hírnevet sért, az alperes a személyes, nem vagyoni (erkölcsi) kár megtérítésére kötelezhető. Erkölcsi kár az a szenvedés vagy megaláztatás lehet adott esetben, amelyet egy személy a törvénytelen cselekedetek eredményeként érez, él át. Megjegyzendő azonban, hogy az egyszerű kellemetlenség, rossz közérzet általában nem meggyőző érv a bíróság számára, ha kártérítés megítéléséről van szó. Nyilván ennek is betudható, hogy viszonylag ritkák a becsületsértési perek napjainkban. Ám a bírák néha mégis a felperes oldalára állnak, és amellett, hogy kötelezik az alperest a kifogásolt információ cáfolatára, erkölcsi kártérítést is megítélnek. IIyenkor érvelhetnek például azzal, hogy az erkölcsi kár az egyén pszichológiai adottságaitól függ, és a jogellenes cselekvés adott esetben erős szenvedést okozhat. A szenvedés mértékének megállapításához a felperes szakértői véleményt is kérhet.              

hk