Kamatot csökkentett az ukrán jegybank

2023. július 28., 17:28

Az ukrán központi bank idei inflációs előrejelzését 14,8 százalékról 10,6 százalékra, GDP-növekedési becslését pedig 2,0 százalékról 2,9 százalékra módosította, azonban közleményében hangsúlyozta a szigorú monetáris feltételek szükségességét.

A hosszan tartó háború, a létfontosságú infrastruktúra folyamatos lerombolása, a gabonafolyosó felfüggesztése, valamint az importkorlátozások továbbra kockázatot jelentenek - figyelmeztettek.

Az ukrán központi bank szerint az országnak legalább 37 milliárd dollárnyi külföldi segélyre lesz szüksége 2024-ben a költségvetési hiány finanszírozásához.

A jegybank kamatdöntőinek legutóbbi, június közepi üléséről készült, június végén ismertetett jegyzőkönyv szerint a monetáris tanács tagjainak többsége az alapkamat 1-2 százalékpontos júliusi vagy szeptemberi csökkentését valószínűsítette június közepén.

Januárban a jegybank még azt jósolta, hogy legalább 2024 első negyedévéig marad a 25 százalékos kamatszint, amit tavaly június 2-án határozott meg az addigi 10 százalék helyett. A monetáris tanács tagjainak korábbi véleményét részben a fogyasztói árak emelkedésének mérséklődése változtatta meg. Júniusban a fogyasztói áremelkedés már a hatodik egymást követő hónapban lassult, 12,8 százalék volt éves szinten, 2022 márciusa óta a legalacsonyabb a májusi 15,3 százalék után.

(MTI)