Az esős nyár nagy gondokat okozott a kalászosok termesztőinek

Az is baj, ha kevés a csapadék, de az is baj, ha sok…

A múlt héten ünnepeltük a magyar államalapítás és az új kenyér ünnepét. S bár a magyar államiság nincs veszélyben, még ha gazdasági válság sújtja is anyaországunkat, a kárpátaljai magyar kalászostermesztők, köztük a búzatermesztők most igen nagy bajban vannak. Nem elég, hogy a múlt évben rendkívüli aszály sújtotta őket (és a magyarországi termesztőket is), az idén a másik véglet, az összességében nagyon esős nyár okozott gondokat (akárcsak anyaországunk búzatermelőinek), ráadásul szülőföldünk kalászostermesztőit még a háború okozta gondok is nagyon kedvezőtlen helyzetbe sodorták.

– Ha visszatekintünk az elmúlt pár évre, folyamosan rendhagyó esztendőket élünk meg, évről évre nehezebb a szántóföldi kultúrák termesztése és az abból való boldogulás, így a termelők évről évre csak mentik a menthetőt. „Muszáj vetnünk, mert különben nem lesz mit enni a jószágoknak, nem lesz kenyér az asztalon, s a földbérletet is ki kell fizetni valamiből” – mondta egy helyi termesztő. „Eddig is ezt csináltam, ezután is ezt fogom tenni, mindig voltak rossz évek, de voltak jók, sőt nagyon jó évek is” – vélekedtek többen az elmúlt évben. Talán ők járnak jól? Vagy talán azok, akik felhagytak a termeléssel? Ezt, természetesen, most nem lehet megmondani, mindezt csak a jövő fogja megmutatni – indítja beszélgetésünket Molnár Ildikó falugazdász.

– Milyen helyzetben voltak a kalászosok termesztői a közelmúltban?

– Talán a 2020-as év kimagasló eredményei is befolyásolják a rövid távú emlékezetünket, hiszen a búza, a tritikálé, az árpa, a zab termesztése terén elkönyvelt rekordtermések nagy lendületet adtak a helyi termelőknek. A rekordtermések mellett pedig az Egan Ede Gazdaságfejlesztő Program is nagy lendületet adott a kalászosok termesztésének, mely program révén sok-sok új géppel gazdagodtak a helyi termelők. Mindez pedig a vetések mennyiségében, sőt az elért termés­eredményekben is nagy lendületet adott a termesztésnek. Az ezt követő 2021-es év is jónak volt mondható, ha a termésátlagokat és a felvásárlási árakat nézzük, viszont 2022-ben, a háború kitörése miatt már számítani lehetett a gabonapiac problémáira, melyek mára már a legkisebb termelőket is érzékenyen érintik. Igaz, az elmúlt évben a háború kitörésekor a kalászos gabonafélék jelentős része már a földben volt, így nem tehettek mást a termelők, mint hogy folytatták a munkájukat, próbáltak kenyeret tenni az asztalra, s messze nem csak maguknak, hanem másoknak is. A rendkívül aszályos év azután megterhelte a helyi termelőket, sokan elcsüggedtek, sok gazda felhagyott a termeléssel, de mégis a rendelkezésre álló területek több mint felét bevetették: vagy ősszel, vagy tavasszal. A gazdák bíztak benne, hogy a gabonafolyosók és egyéb útvonalak megoldják a termények kivitelét, s valami bevételt is tudnak előteremteni.

– Milyen problémákkal szembesültek idén a gazdák a rendkívül esős nyár mellett, és milyenek lettek a terméseredmények?

– A kora tavaszi időszakban rekordmagasak voltak az inputanyagok árai, ám a tavasz közepére jelentősen csökkentek a műtrágyaárak, melyek elég sok termelőt arra ösztönöztek, hogy „adjuk oda, amit kér a vetés”. A termelők jelentős része viszont minimálisra igyekezett csökkenteni a költségeket. A téli és a tavaszi időjárás kegyes volt a gazdákhoz, bőséges esőt hozott akkor, amikor kellett, és pontosan annyit, amennyi kellett. S talán nem is volt ilyen jó időjárásunk a kalászosok termesztéséhez az elmúlt tíz évben, mint a 2023-as tél és a tavasz folyamán. Igen bizakodóak voltak a termelők a nyár kezdetén. Ezután viszont már „húzták a nyakukat”. A június és a július rendkívül esős volt. Alig lehetett olyan napot találni, mikor ne lett volna egy zápor, zivatar, de több napos esőzések is voltak. A folyamatos esők jelentősen hátráltatták a betakarítás kezdetét, sőt a borús idő miatt a napfényes órák száma is csökkent, így a gabona érése is egy–három hetet késett. A betakarítás kezdete az idén szó szerint akkor történt, amikor az időjárás megengedte. És még azokon a napokon is, mikor nem esett, a bőséges reggeli harmat sok esetben délig akadályozta a kombájnok munkáját. A termés nedvességtartalma nem volt megfelelő, tárolásra alkalmatlan volt, s pluszköltségteherként még szárítani is kellett a termést. Ez jelentősen megnövelte a termelési költségeket. Igaz, a helyi termelők nagyon szép eredményeket értek el, mármint mennyiségileg. A búzánál átlagosan 5–6 tonna/ha, az árpánál 3,5–4 tonna/ha, a tritikálénál 6–7 tonna/hektár, s még zabnál is 3 tonna/ha terméseredmények is születtek. Itt jegyezném meg, hogy közel sem a megfelelő tápanyag-utánpótlás révén születtek meg ezek az eredmények, mert szinte minden gazda a minimális befektetéssel igyekezett túlélni. Összességében viszont elmondható, hogy Kárpátalján még augusztus első felében is sokan arattak, s olyan táblák is vannak, melyek betakarítatlanul maradtak.

– A túl sok eső mennyire kedvezett a betegségek terjedésének, illetve a gyomnövények növekedésének?

– A bőséges csapadékmennyiség nem csak az aratást késleltette. A sok és gyakori eső elősegítette a gyomok intenzív és tömeges kelését, s az aratás során az volt a legsürgetőbb tényező, hogy gyorsan gyomosodott a már beérett kalászos tábla. A gyomosodás oka nemcsak a rossz gyomirtó szer megválasztásában volt keresendő, hanem a fő ok a sok csapadék volt, valamint a monokultúrás termesztés és a nem megfelelően sűrű állomány. A gyomosodás a minőséget is rontotta, sőt a betakarítást is negatívan érintette, mert azok a táblák, melyeket, úgymond, „elölt a fű”, nem lettek betakarítva.

A sok csapadék másik hátrányát, a gombás betegségek felszaporodását is megsínylették a termelők. Sok esetben panaszkodtak a helyi gazdák, hogy üszkös lett a búza, hiába védekeztek ellene. Ennek egyik oka a rövid hatásidejű permetezőszer lehetett (legtöbbször csak kontakthatóanyagot használtak). De a túl korai kezelés vagy a megkésett permetezés is hozzájárult az üszög és a kalászfuzárium-fertőzések kialakulásához.

– A háború mennyiben nehezíti meg a termelők helyzetét?

– Mint elmondtam, az idei nyár időjárása sok borsot tört a termelők orra alá, habár az év elei időjárás még jól szolgálta a termelőt. De mégis a legnagyobb fejfájást és csalódást a háború okán szenvedik el a kalászosokkal foglalkozó gazdálkodók. A gabonafolyosók leállása után a terményárak mélyrepülésben vannak, hatalmas a dömping az országban. Mára a búza felvásárlási ára 3–4 hr/kg között van, már amennyiben jó a minősége és a nedvességtartalma, de sok esetben a gyengébb búza csak 2–2,5 hr/kg áron értékesíthető. Az önköltség alatti ár mellett további gondot jelent a felvásárlók hiánya is: nagyon nehezen lehet találni valakit, aki megveszi a termést.

– Mit tehetnek hát a termelők?

– Igyekeznek betárolni, már amennyit tudnak, és amelyik termést lehet tárolni, s várják a kedvezőbb piaci helyzetet, a felvásárlókat és a jobb árakat. Mert jelenleg az önköltségi ár 5–6 hr/kg lenne, ehelyett csak a feléért tudnák továbbadni termésüket, ami azt jelenti, hogy folyamosan szegényednek el a helyi gazdák, s máshonnan kell a pénzt előteremteniük a további termelés folytatásához.

Lajos Mihály