Tanévnyitó ünnepség a Péterfalvai Református Líceumban

2023. szeptember 8., 09:34 , 1176. szám

Megszólalt az első csengő a Péterfalvai Református Líceum falai között. Az 1995-től működő egyházi tanintézményben 173 diák kezdhette meg a 20232024-es tanévet.

Szeptember 2-án, szombaton 34 ötödikes kisdiák lépte át az iskola küszöbét, összesen pedig 173 diák kezdte meg tanulmányait a Péterfalvai kistérség egyik legnépszerűbb tanintézményében. A tanévnyitó istentisztelettel vette kezdetét a tivadarfalvai református templomban. Seres János, a líceum lelkészigazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket, majd átadta a szót Peleskei Béla tiszteletesnek, Máramaros-Ugocsa egyházmegye főjegyzőjének, aki igehirdetés által szólt az egybegyűltekhez és a líceum diákjaihoz. A lelkész elmondta, hogy nehéz volt az előző tanév, s ismét rendkívüli körülményekkel kell megbirkóznia tanárnak és diáknak egyaránt. Az igehirdetést követően a végzős osztály ünnepi műsora következett.

Bohut Andrea, a líceum igazgatója köszönetét fejezte ki nemcsak a tanulók, hanem a szülők felé is, akik kitartottak a rendkívüli helyzetben is, valamint azon szülők felé, akik az új tanévtől az intézményt választották gyermekük számára. Megnyitó beszédében nyugalmas, felhőtlen és élményekben gazdag tanévet kívánt a líceum valamennyi tanulójának, tanárának és dolgozójának.

Ezután Seres János lelkészigazgató felolvasta Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzőjének levelét, majd a 112. zsoltár 1‒3. verse alapján szólt a tanárokhoz, szülőkhöz és diákokhoz. Kiemelte az ige alapján, hogy egyenes összefüggés van a szülőknek az Istennel való viszonya és a gyermekeik jövője között. Elmondta, hogy gyermekeinkért akkor tesszük a legtöbbet, ha ragaszkodunk Isten akaratához, és imádkozva neveljük őket. Az ilyen családokban megjelenik az Isten áldása. „Tudom, hogy minden édesapa és édesanya sokat vállal a gyermekeiért: munkát, lemondást, és bármilyen áldozatot, hogy gondoskodjanak gyermekeik testi szükségleteiről. Azonban a gyermeknek nemcsak teste, lelke is van, és bizony gyermekeink lelki szükségleteiről elfeledkezünk. A lélek táplálék nélkül üres marad, elsorvad, ennek pedig az lesz a következménye, hogy felnő egy lelketlen nemzedék, egy lelketlen társadalom. Ezért nagyon fontos, hogy ne csak tanítsuk, de neveljük is a gyermekeket a Biblia tanítása alapján” ‒ emelte ki a lelkipásztor. Példaképpen említette a bibliai Timóteusnak az életét, akinek a nagymamája, Lois és az édesanyja, Eunika is hitben éltek, így ilyen nevelésben részesült Timóteus. Felelőssé tett bennünket az Isten a felnövekvő nemzedékért, ezért tegyünk meg mindent, hogy ne csak tudást, de lelki táplálékot is kapjanak.

Az évnyitó ünnepség nemzeti imánk eléneklésével zárult, majd az intézmény tanulói osztályfőnökeikkel és szüleikkel együtt a templomból átvonultak a líceumba, ahol elfoglalták a tantermeket, és aktuális tájékoztatást kaphattak a tanévről.

Kopasz Gyula