Tovább nőtt a civil áldozatok száma Ukrajnában

2023. szeptember 13., 21:28

A nagyszabású ukrajnai háború kezdete óta 9 614 civil halt meg, további 17 535-en pedig megsérültek – jelentette a korrespondent.net az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala (OHCHR) nyomán.

„Az ENSZ OHCHR úgy véli, hogy a civil halálos áldozatok vagy sebesültek tényleges száma lényegesen magasabb, mivel sok jelentés, amely olyan helyekről érkezik, ahol a múltban ilyen incidensek történtek, mint korábban is, további megerősítésre szorul, miközben késik az információk beérkezése olyan helyekről, ahol folytatódnak a harcok” – hangsúlyozza a dokumentum az adatokat illetően.

Az ENSZ megerősített adatai szerint 4 461 férfi, 2 672 nő, 289 fiú és 236 lány halt meg, míg 29 gyermek és 1 927 felnőtt nemét még nem sikerült meghatározni.

A 17 535 sebesült között 516 a fiú és 378 a lány, valamint 286 az olyan gyermek, akinek a nemét még nem tisztázták.

Augusztusban a bejelentett új halálesetek száma 147-re csökkent a júliusi 161-ről, a júniusi 186-ról, a májusi 174-ről, az áprilisi 182-ről, a márciusi 181-ről. Az ENSZ szerint a legtöbb civil halálát követelő hónap változatlanul tavaly március, legalább 4 168 halálos áldozattal.

A sebesültek száma szeptember első 10 napjában 237 volt, szemben az augusztusi 565-tel.

Az ENSZ OHCHR szerint szeptember eleje óta a robbanófegyverek 54 embert öltek meg és további 170-et megsebesítettek, míg a taposóaknák és a háború robbanásveszélyes maradványai egy embert öltek meg és 16 embert (6%) megsebesítettek.

Az ENSZ adatai szerint szeptember első 10 napjában az áldozatok 79%-a a kormány által ellenőrzött területekre esett.

(korrespondent.net/Kárpátalja)