Pénzt vonna el a kabinet az önkormányza­toktól a védelmi kiadásokra

2023. szeptember 21., 09:27 , 1177. szám

A kormány azt javasolja a Legfelső Tanácsnak, hogy 2025-ig a katonák jövedelmét terhelő adót a helyi költségvetések helyett az állami büdzsébe irányítsák. A pénzt Ukrajna biztonságára és védelmére szándékoznak költeni. A régiókban bírálják a kezdeményezést.

A DW összeállításában jelezte, a parlamentben iktatták az ukrán miniszterelnök által előterjesztett törvényjavaslatot, amely indítványozza, hogy október 1-jétől vonják el a területi közösségektől a katonák és a rendvédelmi szervek tagjai által fizetett személyi jövedelemadó rájuk eső részét az állami költségvetés speciális alapja javára, a biztonság és védelem területén felmerülő kiadásokra. A vonatkozó dokumentum szeptember 12-én jelent meg a Rada honlapján.

Ezeket a bevételeket egyenlő arányban kívánják elosztani az Állami Speciális Hírközlési és Információvédelmi Szolgálat és a Stratégiai Ipari Minisztérium között. Előbbi ebből a pénzből speciális eszközöket vásárolna, a minisztérium pedig a védelmi ipari komplexum reformját és fejlesztését, valamint a termelési kapacitások bővítését szolgáló programok megvalósítására szándékozik költeni – áll a jogszabálytervezetben. A törvényjavaslat elfogadása esetén ez a forrásmegosztási gyakorlat 2024 végéig lenne érvényben.

Emellett a tervezet szerint a helyi költségvetések fel nem használt pénzmaradványait is az állami költségvetésbe irányítanák.

Az Ekonomicsna Pravda idézi Denisz Smihal miniszterelnököt, aki szerint az intézkedéstől azt várják, hogy idén és jövőre pótlólagosan mintegy 120 milliárd hrivnyát sikerül bevonni „drónok további beszerzésére és a saját fegyvergyártás növelésére”.

A kezdeményezést sok bírálat érte. Az Ukrajnai Városok Szövetsége (AMU) az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokához, az elnökhöz, a Legfelső Tanács elnökéhez és a miniszterelnökhöz intézett felhívásában kérte a „katonai” személyi jövedelemadó helyben hagyását, ehelyett javasolták, kötelezzék az önkormányzatokat arra, hogy e bevételek 70 százalékát a biztonsági és védelmi szektorra fordítsák.

Álláspontjuk szerint a kormány szóban forgó javaslata „rombolja az állam egységét”, különböző kategóriákra osztja Ukrajna polgárait, emellett megfosztja Ukrajna védelmezőit és családjaikat a helyi önkormányzat által biztosított alkotmányos jogoktól is.

Okszana Prodan, az AMU vezetőjének tanácsadója és Olekszandr Szlobozsan, az AMU ügyvezető igazgatója szerint a „katonai” személyi jövedelemadó elvonása meggyengíti a közösségeket, megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy segítsék a védelmi erőket és minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak a lakosságnak.

A zn.ua elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy ezek az elvonandó források nagy valószínűséggel feloldódnak az állami költségvetésben, akárcsak jelenleg a személyi jövedelemadónak az a 36 százaléka, amely a központi büdzsébe megy.

A katonák adója persze távolról sem minden közösség esetében meghatározó bevételi forrás, de ahol mégis, ott komoly hiányt okozhat az ideiglenes elvonása. Amint azt Ruszlan Marcinkiv, Ivano-Frankivszk polgármestere a Szuszpilnénak nyilatkozva elmondta, a kormány kezdeményezése leginkább a kis közösségeket érintheti, amelyekben a teljes költségvetés akár 40–60 százalékát is kiteheti a katonák által fizetett személyi jövedelemadó helyben maradó része.

A miniszterelnök ugyanakkor arról biztosított az Ekonomicsna Pravda szerint, hogy azoknak a közösségeknek, amelyeknek objektíve forráshiánya van, az állam alaptámogatást ad, és meghagyja a visszatérített támogatást (реверсна дотація).

(hk/dw.com/zn.ua/suspile.media/epravda.com.ua)