A szélvihar következtében veszélyben van Polena vízellátása
A közelmúltban történt szélvihar a Polenai kistérség lakosainak vízellátását is érintheti. Ezt Miroszlav Bileckij, a megyei katonai közigazgatási hivatal első elnökhelyettese jelentette be.
„A helyi vízvezeték a lejtő közelében található, ahol a szél sok fát megrongált. A helyszínelést követően a szakemberek megállapították, hogy a kidőlt vagy kitört fa eltávolítása során a munkaeszközökről óhatatlanul sár, szennyeződés, korhadt levelek, sőt olajtermékek is bejuthatnak a patakba. A helyi lakosok és a szanatóriumokban pihenő turisták pedig abból kapják az ivóvizet” – jegyezte meg.
Elmondása szerint a 35 ezer m³ erdőt magában foglaló területet nem lehet feldolgozás és tisztítás nélkül hagyni, mert az ágak, levelek elkorhadnak, és a vízbe kerülnének. Ha viszont marad a száraz idő, akkor a fa kiszárad, és napról napra nő az erdőtűzveszély.
– Az erdészeti és vízügyi szakemberekkel tartott közös megbeszélésen a közösség vezetői több lehetőséget is mérlegeltek a további közös intézkedéseket illetően, mégpedig, hogy hogyan lehetne a vihar következményeit eltakarítani és megőrizni a lakosság ivóvízellátását – kommentálta Miroszlav Bileckij.
(Facebook/RV)