Sztefancsuk elmondta, milyen esetben foszthatják meg képviselői mandátumától Sufricsot
Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke a Szabadság Rádiónak adott interjújában kifejtette, meg lehet-e fosztani mandátumától a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Nesztor Sufrics parlamenti képviselőt, akit hazaárulással gyanúsítanak.
Szerinte Ukrajna Alkotmánya egyértelműen rögzíti, mely esetekben fosztható meg mandátumától egy parlamenti képviselő.
A házelnök jelezte, volna igény az alaptörvény módosítására e tekintetben. Hadiállapot idején azonban nem szabad változtatni az Alkotmányon, ezért be kell érni a meglévő lehetőségekkel.
Sztefancsuk elmondta, az egyik ilyen lehetőség, hogy a képviselő maga kérvényezi a lemondását mandátumáról.
„A másik [lehetőség] pedig a jogerőre emelkedett bírósági határozat. Mert, hála Istennek, Ukrajnában van bíróság. És egyébként ügyvédként nincs jogom kommentálni ezeket a dolgokat, amíg le nem zárult a nyomozás. Csak a büntetőügyben hozott, jogerőssé vált bírósági határozat az abszolút és megdönthetetlen kritérium bármely személy bűnösségének elismeréséhez” – mondta el Sztefancsuk.
A Szabadság Rádió emlékeztet, hogy szeptember 20-án a Legfelső Tanács visszahívta tisztségéből Nesztor Sufrics parlamenti képviselőt, a szólásszabadsággal foglalkozó parlamenti bizottság elnökét. Szeptember 15-én a bíróság megelőző intézkedésként elrendelte a hazaárulással gyanúsított Sufrics előzetes letartóztatásba helyezését.
(radiosvoboda.org/Kárpátalja)