A reformáció

A nyugati civilizáció fejlődésének fontos lépcsőfoka volt

1517. október 31-én Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, teológus, a Wittenbergi Egyetem professzora 95 tételből álló vitairatot szegezett ki a wittenbergi vártemplom kapujára, hogy hitvitát kezdeményezzen a bűnbocsátó cédulák árusításának tárgyában. Luthert ugyanis teljes joggal felháborította az a gyakorlat, melynek értelmében, ha valaki bűnbocsátó cédulát vásárolt, azzal – úgymond – kimenthette elhunyt hozzátartozója lelkét a tisztítótűzből, hogy az egyből a mennybe kerüljön. A gyors mennybejutás pénzért való megvásárolhatóságának a gondolata teljesen idegen volt a kereszténység szellemiségétől. A vitairat aztán elindította a reformációt, mely a nyugati civilizáció fejlődésének nagyon fontos lépcsőfoka lett.

Európa óriási változásokon ment át a XIV‒XVII. században. Itáliában az 1300-as években kezdetét vette a reneszánsz, mely szétsugárzódva hatalmas kulturális pezsgést indított el az irodalom és a művészetek terén. A XV. század derekán Johannes Gutenberg feltalálta a korábbi és korabeli távol-keleti könyvnyomtatási módszereknél fejlettebb európai könyvnyomtatási módszert, mely sokkal könnyebbé és gyorsabbá tette az írott szövegek sokszorosítását, s így a gondolatok, az eszmék szétterjedését is. Az asztronómia nagy késő középkori ‒ kora újkori forradalma révén a Föld-középpontú világképet felváltotta a Nap-középpontú világkép, a csillagászati távcső feltalálása pedig megnyitotta az utat a világegyetem mind teljesebb megismerése felé. Az Afrika megkerülésével Indiába és még keletebbre vezető vízi út feltérképezése, illetve Amerika Kolumbusz általi felfedezése messzire kitágította az európai ember láthatárát. A városok is nagy változásokon mentek át. A kereskedelem, a kézműipar fellendülése, a polgárság gazdasági megerősödése együtt járt a polgári öntudat megerősödésével, mely más tényezőkkel együtt elvezetett az első polgári forradalmakhoz Németalföldön, majd Angliában. Ám már ezek előtt kezdetét vette a történelem egyik legjelentősebb lelki forradalma, a reformáció.

Nem előzmények nélkül indult meg. A középkori egyház eltávolodott a bibliai alapoktól. Nem véletlenül alakultak ki eretnekmozgalmak már a XII. században, majd léptek színre az előreformátorok: a francia Pierre Valdes, az angol John Wycliffe, a cseh Ján Hus (magyarosan: Husz János), az olasz Girolamo Savonarola, akik – a kereskedőből prédikátorrá lett Valdes kivételével – teológiailag képzett személyiségek voltak. Akárcsak a XVI. század első felében egymást követően fellépő három nagy reformátor: a német Martin Luther (Luther Márton), a svájci német Ulrich Zwingli és a francia Jean Calvin (Kálvin János), akik hittudósokként (Zwingli papként) mutattak rá a középkori egyház hibáira. S az őket követve Európa-szerte a reformáció tanait hirdetni kezdő prédikátorok is szinte mindannyian papok voltak.

De miért épp a XVI. században bontakozott ki a hitújítás mozgalma? A reneszánsz pápák közül nem egy sokat áldozott a művészetekre. Ez tény. De ugyancsak tény, hogy éppen a reformációt megelőző időkben, illetve a reformáció kezdetén ért mélypontra a pápai udvar erkölcsi hanyatlása. A nagy hatalmú itáliai családok küzdelmeiben dőlt el, melyik família tagja vagy párthíve lesz az új pápa, aki trónra lépése után rokonai, támogatói közt kezdte osztogatni a bíborosi székeket és az ezekkel együtt járó hatalmas jövedelmeket. A protekció mellett a korrupció is nagy méreteket öltött, gyakran pénzért adták el az érseki, illetve a püspöki székeket, sőt még falusi plébániákat is. A bűnbocsátó cédulák tömeges árusítását pedig a pápai udvar a kor egyik legjövedelmezőbb üzletévé tette. Nem véletlenül ostorozták a hitújítás képviselői a pápaság romlottságát. Bár hitújítás helyett pontosabb a hit visszaállításáról beszélni. A reformátorok nem akartak egyházszakadást. Ők az eredeti gyökerekhez akarták visszavezetni az egyházat. Ezért alapozták tanításaikat egyedül a Bibliára, és vetettek el minden ún. szent hagyományt, ami nem volt levezethető a Szentírásból. Elvetették a szentek kultuszát, az ereklyék tiszteletét, a szerzetességet, a cölibátust, a fülbegyónást, a tisztítótüzet. Elhagyták a gyónás, a gyóntató pap általi feloldozás, a búcsúk gyakorlatát, s hirdették az egyedül Isten kegyelméből, Krisztus váltsághalála érdeméért, hitből való üdvözülés tanát, s hogy a bűnt csak a hívő őszinte bűnbánata, Istenhez való fordulása nyomán bocsátja meg az Isten. A reformáció tanainak a gyors terjedésében pedig óriási szerepet játszott a könyvnyomtatás feltalálása s mind több nyomda megalapítása, mivel így lehetővé vált, hogy a hitújítók írásai gyorsan sok helyre eljussanak. Ugyanilyen fontos volt az emberi tényező: egyidejűleg vagy közel egyidejűleg lépett színre Európa-szerte megannyi nagy hatású prédikátor, ami szintén a reformáció kibontakozását segítette elő. Magyarországon Dévai Bíró Mátyás, Sztárai Mihály, Gálszécsi István, Méliusz Juhász Péter, Szegedi Kis István, Gyulai István, Heltai Gáspár emelkedett ki a lutheri, kálvini tanok terjesztői közül, valamint Kálmáncsehi Sánta Márton, aki vidékünkön – ahol idén ünnepli megalakulása 100. évfordulóját a Kárpátaljai Református Egyházkerület – hirdette Kálvin tanításait.

A reformáció kulturális téren magával vonta az anyanyelvű bibliafordításokat, az iskolahálózat bővülését, az anyanyelvű iskoláztatás és a nemzeti nyelvű irodalmak fellendülését. Társadalmi téren megszülte az egyik fontos polgári szabadságjogot, a lelkiismereti szabadságot, valamint az alulról építkező demokratikus egyházszervezetet, melyben a pap és a hívő egyenlő, a lelkészt a gyülekezet hívja meg, s joga van el is bocsátani, a püspököt pedig – mely felekezeteknél megmaradt – a papság választja meg soraiból. Míg az egyházközségek vezetésében megjelent, majd terjedni, illetve fejlődni kezdett a presbiteri egyházkormányzati forma, melyben a lelkészből és a világi hívekből álló presbitérium vezeti az egyházközséget. Nem véletlen, hogy a demokratikus egyházszervezet szolgált például az 1568-ban kitört németalföldi forradalom eredményeként megszületett első polgári állam, Hollandia kormányzati rendszerének a létrehozásához.

A reformáció a középkorból az újkorba vezető út egyik lépcsőfokaként nagy hatással bírt a nyugati keresztény civilizáció fejlődésére, s bár a reformátorok szándékával ellentétben egyházszakadáshoz vezetett, a katolicizmus is a hitújításnak köszönhetően újult meg, és civilizációnk egyik alappillérét, a kereszténységet is a reformáció mentette meg a lehanyatlástól.

Lajos Mihály